Dr. Tonk Márton lesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új rektora


-A A+

Rektort választott szerdán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akadémiai közössége, az intézményt ezután dr. Tonk Márton vezeti, aki egyedüli jelöltként indult a posztért.

A szavazati joggal rendelkező összesen 215 oktató és hallgatói képviselő 80,55 százaléka vett részt a személyes jelenlét mellett zajló döntésben, bőven meghaladva így az érvényességhez szükséges 50 százalékos küszöböt, közölte az egyetem.A rektori tisztségre megválasztott dr. Tonk Márton 2006 óta főállású oktatója az intézménynek, melynek vezetésében eddig is részt vállalt az egyetem Szenátusának elnökeként, illetve a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának 2006–2020 közötti dékánjaként. A 47 éves filozófiatörténész egyedüli jelöltként indult a rektorválasztáson, melyen kiemelkedően nagy arányban vettek részt az egyetem oktatatói és hallgatói, akik az intézmény négy helyszínén, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön kialakított szavazókörzetekben adhatták le voksukat. A választáson részt vevők 95,97 százaléka „igen” szavazattal fejezte ki bizalmát, így Tonk Márton professzor a Tanügyminisztérium általi megerősítését követően elkezdheti rektori mandátumát.

Tonk Márton apja, Tonk Sándor történész volt a Sapientia EMTE alapító rektora, hirtelen halála után, 2003-ban váltotta őt Szilágyi Pál matematikus, majd 2007-ben Dávid László villamosmérnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X