Elhatárolódik a Sapientia a barátnője brutális bántalmazásával gyanúsított oktatójától


-A A+

Az áldozat feljelentése alapján a rendőrség vizsgálódik a Sapientia kolozsvári karának egyik oktatója ellen, aki a gyanú szerint brutálisan megverte a barátnőjét. A kar dékánja, dr. Tonk Márton a Maszolnak elmondta, a filmművészeti szak tanársegédje ellen etikai vizsgálat is indult. Ha a bántalmazás gyanúja beigazolódik, B. F.-et eltávolítják az egyetemről.

„A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának munkaközössége megdöbbenéssel értesült arról, hogy karunk egyik oktatója fizikailag súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségben álló hölgyet” – közölte csütörtökön honlapján az intézmény. Az állásfoglalás szerint a kar munkaközössége teljes mértékben elítéli, az oktatói státussal ellentétesnek és az egyetemi tanári, emberi értékekkel össze nem egyeztethetőnek tartja B.F. magatartását és cselekedeteit.

A közleményben a monogramjával említett oktató értesüléseink szerint a Filmművészet, fotóművészet és média szak tanársegédje, aki egy héttel ezelőtt, csütörtökre virradóra brutálisan megverte a barátnőjét, aki már akkor feljelentette bántalmazóját a rendőrségen. Dr. Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja megerősítette az információinkat.

„Ahogy értesültünk az incidensről, erkölcsi kötelességünknek éreztük elhatárolódni a munkatársunk tettétől” – magyarázta a csütörtöki állásfoglalás hátterét az intézményvezető. Tonk közlése szerint etikai bizottsági kivizsgálás indult az oktató ellen, amelyhez a rendőrségtől is kértek adatokat, ha pedig lezárul a bűnvádi eljárás, és az ügyben ítélet születik, akkor az egyetemnek módjában áll további lépéseket tenni.

„Jelenleg annyit mondhatok: ha beigazolódik a bántalmazás gyanúja, akkor ennek az oktatónak nincs mit keresnie a diákok előtt. Erről én dékánként fogok gondoskodni. Addig is várom a kolléga felmondását, ha igaz ez a történet” – nyilatkozta a Sapientia kolozsvári karának vezetője.








EZT OLVASTA MÁR?

X