Koronavírus-fertőzéssel kórházba került Dr. Szentágotai Lóránt, a Theodora otthon vezetője
A kolozsvári járványkórházba szállították szombaton Dr. Szentágotai Lórántot, a Theodora idősotthon orvosát, miután a koronavírus-fertőzés és a kimerülés miatt romlott az egészségügyi állapota, írja a Cluj24.ro.
A 71 éves orvos pénteken már perfúzióval és oxigénre kötve dolgozott a kabinetjében, az idősotthonban ugyanis koronavírus-gócpont alakult ki, a portál szerint több mint 90 lakót és 27 alkalmazottat fertőzött meg a vírus. Szentágotai kétségbeesetten fordult segítségért a hatóságokhoz, mint mondta, ő van a legsúlyosabb állapotban, de betegen is dolgozik, szombaton húsz pácienst látott el perfúzióval, mert úgy érzi, nem hagyhatja magukra a betegeit, csakhogy kimerült, péntekről szombatra virradó éjjel el is ájult.A Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) igazgatója, Mihai Moisescu a Cluj24-ro-nak azt mondta, hogy naponta figyelik a Theodora otthonban kialakult helyzetet, ahol jelenleg 87 aktív fertőzött van, és a lakók az orvosi alkalmazottakkal együtt karanténban vannak. Hozzátette, a magánintézményt azzal segítik, hogy felvették a kapcsolatot a kolozsvári Covid-kórházakkal azzal a kéréssel, hogy amennyiben szükség lesz rá, vegyék át a közepes vagy súlyos eseteket, a döntés azonban orvosi jellegű, és az érintett intézmények hozzák majd meg. Ami a Theodora-otthon gyógyszerellátását illeti, a DSP vezetője szerint egyelőre nem érkezett ilyen irányú kérés a részükről.
- Házi őrizetbe helyezték a betegszállítót, aki tévedésből lekapcsolt egy pácienst a lélegeztetőgépről
Társadalom - Koronavírus Romániában: a fertőzöttek több mint 80 százalékát nyilvánították gyógyultnak eddig
Társadalom - Nem kapták meg a csökkentett munkaidőre járó állami támogatást a vendéglátósok
Gazdaság
- 33144 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33146 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33146 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33147 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33149 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33149 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni