Koronavírus-fertőzésben életét vesztette az ismert nagyváradi orvos


-A A+

71 éves korában elhunyt koronavírus-fertőzés miatt Kőszegi József sebész orvos – jelentette be a Román Orvosi Kamara (CMR).

A szakember a Neamț megyei orvosi kamara elnöke volt, a vírust munkahelyén, a Piatra Neamț-i Megyei Kórházban kaphatta el. 

Elkötelezett volt szakmája iránt, nemrég segítette a kórháztűzben megsérült páciensek ellátását, emlékeztet közleményében az országos orvosi kamara, amelyben azt is írják: Kőszegi József annak példája, hogy az orvosok munkájára mindig és mindenhol számítani lehet még úgy is, hogy – főként ezekben az időkben – az orvosi hivatás nagyon magas, olykor végzetes kockázattal jár. 

Kőszegi József Nagyváradon született 1949 októberében. December 13-án, egy kolozsvári kórházban vesztette életét, számolt be a stiri-neamt.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X