Nehéz sorsú családok számára gyűjtenek karácsonyra a kézdiszéki ifjak


-A A+

A Magyar Ifjak Kézdiszékért (MIK) december 14-én indította el karácsonyi jótékonysági akcióját, amelyhez egy honlapot is készítettek, ezen mutatják be kezdeményezésüket: rászoruló gyerekeknek és családjaiknak gyűjtenek és szállítanak ki ruhákat, élelmiszereket és különböző egészségügyi ellátásra vonatkozó szolgáltatásokat tesznek elérhetővé számukra. 

Az adományokat facebookos élő videóban mutatják be, és szeretnék, ha a jótékonyság nem állna meg az ünnepek alatt, utána is lehet majd segíteni a családokon, amelyeknek listáját továbbra is bővíteni szeretnék.

Erős Rudolftól, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy elképzeléseik szerint mindegyik család részesül látás-, illetve fogászati vizsgálatban és kezelésben, fodrászati látogatást, beruházási cikkeket, játékokat és tűzifacsomagot is biztosítanak számukra, valamint ajándékoznak még tartós élelmiszercsomagokat és meleg ételt is. A weboldalukon egyelőre négy családot mutatnak be, nekik szeretnének segíteni.

A szentkatolnai Páll családban az édesapának veseátültetése volt, ezért gyakran látogatja a helyi kórházat. Ennek következtében az édesanya sem tud dolgozni, mert vigyáz férjére. A fiaik életkedvvel teli gyerekek, akik szeretnek sportolni, és emellett tanulnak is. Sajnos a család havi jövedelme az apa betegnyugdíja.

A kézdivásárhelyi Péter családban az egyedülálló édesanya neveli három gyermekét. Az édesapa már nem része a családnak, a szülők elváltak. Az édesanya nem dolgozik sehol, ezért a család segélyből él. A két izgága, fociszerelmes fiú és a hat éves Anita mindig éhesek.

A kézdivásárhelyi 18 éves, érett Kanyó Zsombor szülei elváltak. Az édesanyja kistestvérével együtt a szomszédos faluba költözött és Zsombor az édesapjával a családi házban maradt. Az édesapa nemrég úgy döntött, hogy kimegy külföldre nagyobb jövedelem reményében, míg a fiú itthon élt egyedül. Az édesapa hazajövetele után is csak ritkán találkozik Zsomborral. 

A kézdivásárhelyi Papp családban az édesanya neveli Hunort, Barbarát, illetve a kis Zsanettet. Az édesapa elhagyta őket, kiköltözött külföldre, a család nem tud semmit róla, a gyerekek apa nélkül nőnek fel. Így sajnos a havi jövedelmüket a gyerekpénz és az édesanya fizetése teszi ki.

Az ifjúsági szervezet a gyűjtési akciót követően, december 26-án egy figyelemfelkeltő élő videóval jelentkezik majd a Facebookon, amelyben fel szeretnék hívni az emberek figyelmét arra, hogy tegyenek annak érdekében, hogy másnak is kellemes és meghitt ünnepei legyenek.

„Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete által sikerült beszerezni azokat a kellékeket, amelyekkel le tudjuk bonyolítani az eseményt, a közvetlen támogatónk Tamás Sándor megyei tanácselnök és Fejér László Ödön szenátor volt” – mondta a Maszolnak Erős Rudolf, a MIK elnöke.

A kezdeményezést szervezetek és egyesületek, több helyi cégvezető, lemezlovas, valamint együttes is támogatja: Kovászna Megye Tanácsa, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, Bene Wood, Urban Glamour, For You, Audio Tech, Székely Vendéglő, Floris, Phil An RO, Bujdosó vendéglő, Ica Csárda, Belly Food, Amigo Intercost, Kézdi Optika, Herbsz Ödön, Kanabé Róbert, Kiss Levente (Béka) és LISZ – Leményi Ifjúsági Szervezet. A népszerűsítésben a Székely Hírmondó, a Profi Rádió, valamint Radio X is segít.








EZT OLVASTA MÁR?

X