Megérkezett pénteken Romániába az első adag koronavírus elleni vakcina
FRISSÍTVE - Romániába érkezett pénteken koradélután az első 10 ezer adag koronavírus elleni oltóanyag. A vakcinával a járványkórházakban dolgozó egészségügyi személyzetet fogják hétfőn beoltani. A következő adag várhatóan kedden érkezik – mondta el a szállítmány Nagylakra érkezésekor tartott sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyi államtitkár és Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltási kampány koordinátora.
„Ez a szállítmány számunkra a reményt jelenti, ez a fény az alagút végén. Ám az oltás megkezdése nem jelenti a járványhelyzet megoldását. A védekezési szabályokat továbbra is be kell tartani” – hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón Raed Arafat.
Valeriu Gheorghiță közlése szerint Románia készen áll az oltási kampány megkezdésére. A pénteken érkezett oltóanyagot az ország tíz járványkórháza közt osztják szét, és az egészségügyi személyzet fogja megkapni. A következő adag vakcina várhatóan december 28-án érkezik meg Romániába – mondta az oltási kampány koordinátora.
„Ez csak becslés. Két nappal korábban fogjuk megtudni a pontos dátumot, azonban a program szerint ezentúl hetente kellene kapnunk új szállítmányokat. Gyakorlatilag hetente 140.000-150.000 dózis oltás fog Romániába érkezni” - mondta Gheorghiţă.
Kérdésre válaszolva a katonaorvos kifejtette: igaz ugyan, hogy a romániaiak jelentős része a felmérések szerint nem akarja beoltatni magát koronavírus ellen, de ez nem jelenti azt, hogy elutasítják az oltást, csupán azt, hogy több információra van szükségük a döntéshozatalhoz.
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője pedig elmagyarázta, hogy a fertőzés „ördögi körének” a megszakítása érdekében lakosság 60-70 százalékát kellene beoltani. Valeriu Gheorghiţă szerint „a 60-70 százalékos közösségi immunizálás révén a vírus terjedése nagyon lecsökken, és akkor már lehet beszélni a korlátozó intézkedések megszüntetéséről”.
Rámutatott, az oltáskampány sikere „a kommunikációtól, tájékoztatástól, átláthatóságtól függ, attól, hogy mind az oltás jótékony hatásairól, mind annak kockázatairól becsületesen beszámoljanak” az illetékesek, mivel csupán így tudják a lakosság bizalmát növelni a vakcina iránt, amely a legbiztonságosabb és legrövidebb út a járvány felszámolására.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni