Elsőként egy egészségügyi alkalmazott kapja meg Romániában a vakcinát


-A A+

A koronavírus elleni oltási stratégiának három szakasza van, amit be fognak tartani, jelentette ki pénteken Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltási kampány koordinátora, rámutatva, hogy az első személy, aki Romániában megkapja az oltást, egészségügyi alkalmazott lesz.

A katonaorvos elmondta, az első szakaszban az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók kapják meg a vakcinát, a második szakaszban a veszélyeztetett kategóriákba tartozó és az alapvető fontosságú tevékenységet végző lakosság, a harmadik szakaszban pedig a lakosság többi része - magyarázta Gheorghiţă.

Hangsúlyozta, a stratégiát a többi országhoz hasonlóan Románia is be fogja tartani, és elmondta, már ki van jelölve a személy, aki elsőként megkapja a vakcinát. „Készen állunk biztonságos körülmények között elindítani az oltáskampányt, hogy minden állampolgár immunizálhassa magát, ha szeretné” - mutatott rá az orvos.

Megemlítette ugyanakkor, hogy a lakosságot tájékoztató kampány már elkezdődött. Az emberek a vaccinare-covid.gov.ro internetes platformon is pontos és naprakész információkat szerezhetnek, de a kampánynak van Facebook-oldala és YouTube csatornája is. Emellett több mint egymillió szórólapot és plakátot küldtek szét az országba, hogy az információk minden állampolgárhoz eljussanak - szögezte le.

A koronavírus elleni oltási kampány koordinátora fontosnak tartotta ugyanakkor megjegyezni, hogy továbbra is szükséges betartani az egészségügyi óvintézkedéseket, mivel még mindig magas az intentív osztályon kezeltek száma, még mindig több ezer új fertőzöttet regisztrálnak nap mint nap.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X