Kitüntették a sztrájkoló diákokat Háromszéken


-A A+

Az ingázó diákok utazási költségeinek kifizetéséért folytatott eredményes diáksztrájkért és a bátor kiállásért díjazták a kezdeményező háromszéki tanulókat és szervezeteket. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ifjúsági bizottságának tagjai hagyományteremtő jelleggel alapították a „Nemecsek Ernő” egyéni-, és a „Pál utcai fiúk” nevű csoportos díjat, amelyet szerdán a városháza üléstermében tucatnyi bátor háromszéki diáknak, illetve osztályoknak, és ifjúsági szervezeteknek nyújtottak át.

Nemes Előd, az önkormányzat ifjúsági bizottságának elnöke a díjátadón kifejtette: nem csak a kiemelkedő tanulókat kell díjazni, hanem azokat is, akik közösségi tevékenységet vállalnak, ez esetben bátran kiálltak az ország több mint 200 ezer ingázó tanulója érdekében, és kiharcolták, hogy az Oktatási Minisztérium közel 20 millió eurót fizetett eddig vissza a tanulóknak.

„Csatát nyertünk, de háborút még nem, hiszen az eddig kifizetett összeg az elmaradás egyharmadát jelenti”, mutatott rá Nemes Előd, aki szerint, ha a szaktárca nem törleszti teljes mértékben adósságait, ősszel a tanévkezdéskor újabb diáksztrájkra kerül sor. 

A sepsiszentgyörgyi városháza üléstermében megszervezett díjátadó ünnepségen mintegy 50 háromszéki diák vett részt, de jelen volt a sztrájkhoz csatlakozó csíkszeredai tanulók képviselője, illetve néhány pedagógus is. A bátor kiállásért járó egyéni, „Nemecsek Ernő”-, és az iskolai csoportoknak, szervezeteknek járó „Pál utcai fiúk” díj nyertesei okleveleket, könyveket, utazást és nyári fesztiválokra való belépőket kaptak a díj alapítóitól. 








EZT OLVASTA MÁR?

X