Verespatak: „ciánhalál" vár Romániára a zöldek szerint


-A A+

Tiltakozáshullámot váltott ki szerdán Romániában, hogy előző nap a kormány elfogadta a verespataki bányaberuházásról szóló törvénytervezetet, és a parlamentre bízza a – borítékolható – döntést a ciános technológiájú aranykitermelés ügyében.

A befektetést ellenző civil szervezetek Facebookon szeptember elsejére országos megmozdulást hirdettek meg. Felhívásuk szerint a kormány „Románia ciánmérgezés általi kivégzésére készül”, ezért felkérnek mindenkit, hogy vasárnap délután Brassóban, Bukarestben, Gyulafehérváron, Iași-ban, Kolozsváron és Temesváron vonuljanak ki tiltakozni városuk főterére.

A stratégiai beruházásokról szóló törvényről az ősszel kezdődő ülésszakban szavazna a parlament. Antal István képviselő, az ipari szakbizottság tagja korábban lapunknak nem tudta megelőlegezni, hogyan viszonyulnak majd az RMDSZ-frakciók a jogszabályhoz. „Erről majd frakciók szintjén egyeztetünk a szavazás előtt. Előtte pedig szívesen meghallgatjuk a beruházás ellenzőinek véleményét is” – mondta a maszol.ro-nak korábban a képviselő.

A romániai Soros Alapítvány nevében szerdán Renate Weber liberális – tehát kormánypárti – európai parlamenti képviselő nyílt levelet tett közzé, amelyben felhívja a Ponta-kabinet figyelmét arra, hogy az átláthatóság hiánya és a döntéshozók érdek-összefonódásai miatt a beruházás engedélyezése a fejletlen, korrupt országok térképére helyezi Romániát, és pusztulásra ítéli az egyik legrégebbi romániai település – Verespatak (római nevén Alburnus Maior) – építészeti és régészeti örökségét és környezetét.

Az alapítvány elnöke levelében hivatkozik arra is, hogy a verespataki aranybánya megnyitását az EU egyik tagállama, Magyarország is ellenzi, mert attól tart, hogy ismét bekövetkezik a nagybányai Aurul vállalatnál évekkel ezelőtt történt ökológiai katasztrófa. Emlékeztetett, hogy Románia akkor 144 millió euró kártérítést fizetett a magyar államnak a Tisza vizének megmérgezéséért.

A verespataki beruházás jóváhagyása ellen tiltakozott szerdán két magyarországi ellenzéki párt is. Az LMP szerint kényszerkilakoltatás várhat Verespatak lakosaira, miután a kormány elfogadta azt a törvénytervezetet, amely elhárítja az összes akadályt a helyi aranybánya-beruházás elől. Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Csiba Katalin, a párt környezetpolitikai szakszóvivője szerdán közleményben szólította fel a magyar kormányt, hogy "ne asszisztáljon a faluromboláshoz". Az Együtt-PM szerint Orbán Viktor kormánya nem a határon túli választási kampány előkészítésével tudná szolgálni leginkább a magyar nemzeti érdekeket, hanem sokkal inkább a bányanyitás megakadályozásával.

Megszólalt szerdán Remus Cernea, a Zöld Párt elnöke is, aki egy évvel ezelőtt még Victor Ponta miniszterelnök környezetvédelmi tanácsadója volt, és aki tavasszal éppen amiatt távozott a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójából, mert a kormánypártok látványosan megváltoztatták álláspontjukat Verespatak és a palagáz-kitermelés ügyében.

A politikus szerint a kormány és a szociál-liberális (USL) parlamenti többség a román jogállamiság felfüggesztésére készül, mert a szavazásra váró törvénytervezet hatályon kívül helyez több más jogszabályt. A Vox Publica portálon közölt írásában Cernea úgy fogalmaz: a törvény sóhivatallá változtatja a környezetvédelmi minisztériumot, mert megfosztja a tárcát a döntési jogától, és „csupán az aláírására és a pecsétjére lesz szükség Románia történelme legkörnyezetkárosítóbb beruházásának jóváhagyásához”.

A képviselő emlékezteti a kormánypártokat arra, hogy európai parlamenti képviselőik korábban megszavazták a ciántechnológiát Európában betiltó EP-határozatot. Cernea cinkosnak nevezi a sajtó hallgatását is a beruházás ügyében, aminek szerinte az a magyarázata, hogy a befektető Rosia Montana Gold Corporation megvásárolta a média jóindulatát.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X