Uniós átjárhatóság lesz az egészségügyben októbertől


-A A+

Az október 25-én életbe lépő 24/2011-es uniós rendelkezés szerint valamennyi uniós állampolgár bármelyik uniós kórházban kezelheti magát. Ennek költségét a beteg származási országa fizeti ki utólag az egészségügyi intézmények. Ez az összeg azonban nem nagyobb annál az összegnél, amelybe a beteg kezelése odahaza került volna.

A romániaiak különbözetet fizetnek

Mivel Romániában az egészségügyi szolgáltatásokra fordított összegek rendkívül alacsonyak, a valamelyik unióst tagállamban kezelésre szoruló román állampolgárnak saját zsebéből kell kifizetnie a különbözetet a külföldi kórházban.

Ugyanakkor a szakorvosok hiánya miatt számos betegséget manapság nem tudnak kezelni Romániában. Az októberben érvénybe lépő direktíva ezekre az esetekre azt írja elő, hogy az állam állja a külföldi kezelés költségét, nem pedig a páciens. Ez pedig óriási költséggel terheli majd az egészségügyi minisztériumot – figyelmeztet az „Egészségügyi Szolidaritás” Szövetség (FSS).

A FSS szerint Romániának emelnie kellene az egészségügyi szolgáltatások árán, hogy felzárkózzon a többi európai tagállamhoz. A szövetség szakemberei úgy vélik, ha Románia nem emeli a szolgáltatások árát, nem tudja alkalmazni az uniós direktívát sem: vagy a páciens, vagy a romániai kórház lesz vesztes helyzetben, ha valaki ellátásra szorul. Az államnak pedig így is, úgy is fizetnie kell.

A direktíva bevezetésével egyidejűleg a román államra számos kötelesség hárul: megteremteni azt az informatikai rendszert, amely révén naprakész nyilvántartásba kerül európai szinten, kifizetni valamennyi külföldön kezelt állampolgár után a költségeket az illető országnak, minőségi szolgáltatást biztosítani az egészségügyi ellátásban. Emellett köteles európai szintre emelni a páciensek tájékoztatási rendszerét, valamint átlátható módon kell rendelkeznie az orvosi műhibákról.

A szövetség figyelmeztet, hogy a romániai alacsony árak ideiglenesen az egészségügyi turizmus beáramlását eredményezhetik: elképzelhető, hogy egy olyan kezelés vagy műtéti beavatkozás, ami rendkívül költséges külföldön, az Romániában olcsóbban és akár várólista kikerülésével is megoldható, viszont az ilyen esetek hátulütője éppen a minőség hiánya. A minőség hiányát a szövetség az olcsó munkaerővel magyarázza: a jó szakemberek kivándorolnak, és Romániában csak azok maradnak, akik nem felelnek meg a szigorú uniós szakmai elvárásoknak.

Külföldön is a román jogok érvényesülnek

Rossz hír, hogy külföldön sem igényelhető ingyen az a szolgáltatás, amit nem tartalmaz a romániai egészségügyi alapcsomag. Bár megtörténhet, hogy akkor és ott éppen nem kérik az orvosi ellátásért a pénzt, viszont, mikor itthon ellenőrzik, hogy milyen értékben, milyen ellátásban részesült a romániai biztosított, hamar kiderül a többletszolgáltatás.

Bartha Béla jogtanácsos a maszol.ro érdeklődésére elmondta, az Európai Unión belül senkinek nem lehet párhuzamosan két országban biztosítása. Tehát ha valaki Romániából külföldre költözik, akár munkavállalás, akár továbbtanulás céljából, átviheti a biztosítását az adott országba. A Maros megyei egészségbiztosító pénztár munkatársa azt is elmondta, hogy a sürgősségi eseteket fedi a romániai biztosítás, de azt sem mindig száz százalékban. „Ez már orvosi kérdés, hogy milyen ellátásban részesül a beteg, mire elég a romániai biztosítás” – fogalmazott a szakember.

Arra a felvetésünkre, hogy ha egy fiatal hölgy, aki éveken keresztül Romániában fizette az egészségbiztosítását és külföldön szül, milyen ellátást igényelhet, Bartha Béla azt válaszolta: az illető hölgy tudja, hogy mikor jön el a szülés várható ideje, tehát felmerülhet az a jogos kérdés, miért tartózkodott éppen akkor külföldön. Ugyanez érvényes fordítva is, ha külföldi biztosított tartózkodik Romániában: sürgősségi ellátásban részesülhet ingyen, de ennél többen nem.

A pénztár kapcsolatban áll a járóbeteg-rendelőkkel, kórházakkal, gyógyszertárakkal, családorvosokkal és a szerződött összeg értelmében mérlegel, hogy az adott beavatkozásokért mennyit fizet. A biztosítottnak pénzt csak abban az esetben ad, ha az illető sürgősségi ellátásban részesül külföldön, de nincs nála az EU-s biztosítói kártyája, így fizetnie kell a kezelését. Azt itthon nyugtával, számlával igazolja, ami alapján a pénztár szakbizottsága megállapítja, hogy mennyit térít. A térítés összege Romániában meghatározott összeg, például hiába fizet a beteg Magyarországon 500 ezer forintot, itthon csak négyezer lejt fog visszakapni a pénztártól. Ugyanez érvényes a fogászati beavatkozásokra is.








EZT OLVASTA MÁR?

X