Társadalom

  • Kuriózumok a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalomban

    Az idei „értékszüret” változatos és színvonalas programja minden korosztály számára biztosítja a jó hangulatot és kikapcsolódást Kézdivásárhelyen, az Őszi Sokadalomban. Az ünnepség befejező napjára a szervezők különleges programot állítottak össze: augusztus 31-én reggel 9 órától helyi asszonyok közreműködésével elkészül a rendezvény lekvárja.

  • Néhány másodpercen múlt a tragédia Kolozs megyében

    Telibe talált a vonat egy fiatalokat szállító személygépkocsit szerda eset Kolozs megyében. Azért nem történt tragédia, mert az utasok az utolsó pillanatban kiugrottak az autóból – számolt be a dejeanul.ro.

  • Hogyan legyünk biogazdák?

    A biokertek tulajdonságairól tartottak előadást a Kolozsvári Magyar Napok alatt.

  • "Szociális kanapét" avattak Temesváron, holland mintára

    Temesvár egyik belvárosi sétálóutcájában szerdán avatták fel a Plai kanapét, amely a rehabilitációs munkálatok befejezéséig lesz az utca dísze, majd a Szabadság térre költöztetik – számolt be a Nyugati Jelen.

  • Zápor, zivatar és viharos időjárás lesz csütörtökön

    Csütörtök délután 17 órától péntek hajnali 2 óráig heves esőzések, zivatarok, jégeső és viharos jellegű széllökések várhatók az ország teljes területén – figyelmeztetnek a meteorológusok.

  • Új kenyér és István, a király Marosvásárhelyen

    Szerda délután a Színház-téren összegyűlt marosvásárhelyiek az augusztus 20-ra készített Megye Kenyerét kóstolták meg, majd a Művész Moziban az István, a király rockoperát tekintették meg.

  • Kigyulladt egy lépcsőház Sepsiszentgyörgyön

    A sepsiszentgyörgyi Tavirózsa utcában tűz ütött ki a 11-es tömbház A lépcsőházában szerdán hajnalban. A vizsgálatokból kiderült, hogy a földszinti lépcsők alatt tárolt holmik gyulladtak ki. A tűz okát még nem sikerült kideríteni, a rendőrség rövidzárlatra vagy szándékos gyújtogatásra gyanakszik – tájékoztatott Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere sajtótájékoztató keretében.

  • Az alkalmazottak egyötöde ingázik Romániában

    Több mint másfél millió polgár ingázik a munkahelyére Romániában. Egy millióan közülük a megyehatáron belül utaznak nap mint nap, 500 ezren pedig más megyébe járnak dolgozni, mint ahol laknak. A legtöbben Ilfov megyében ingáznak, az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az itt élő alkalmazottak fele Bukarestben dolgozik.

  • Magánnyomozók is keresik az eltűnt korondi fiút

    Augusztus elsejétől bukaresti, kolozsvári és kudzsiri magánnyomozók is keresik a Tusnádfürdőről három hete eltűnt 18 éves korondi fiút, aki azonban még nem került elő. A segítséget ingyen nyújtják a családnak.

  • Újabb eszközzel bővül a Hargita megyei készenléti egység

    Mintegy két perccel csökken a mobil bevetési egységek átlag válaszideje Hargita megyei vidéki övezetben. A sürgősségi beavatkozások javítása nehezen megközelíthető területeken elnevezésű projektet a csíkszeredai megyeházán tartott sajtótájékoztatón ismertették szerdán.

  • Lassan halad Temesvár központjának felújítása

    Temesvár belvárosában rehabilitációs munkálatokat végeznek, emiatt sok helyen a turisták számára kevésbé szép a megszokott látvány. A munkálatok keretében közműveket újítanak fel, sétáló zónát alakítanak ki három téren és tíz utcában. A teljes felújítás több mint 50 millió lejbe kerül, ezt uniós projekt által sikerült megszerezni.

  • Nyergesvontató gázolt motorost Sepsiszentgyörgyön

    Nyergesvontatóval ütközött kedd délután egy motoros Sepsiszentgyörgyön. A férfi csodával határos módon túlélte a balesetet – számolt be a covasnamedia.ro.

  • Rengeteg a vadkár Hargita megyében

    Meghaladta a százat az idén hivatalosan feljegyzett vadkárok száma Hargita megyében - számolt be a Székelyhon.  A medvék által elpusztított haszonállatok jelentik a leggyakoribb károkat, ám az utóbbi időben megsokasodtak a terménykárokkal kapcsolatos feljegyzések.

  • Vízaknán jártunk, múlt és jelen találkozásánál

    A Szeben megyei Vízakna sós tavai régebben is, most is sok látogatót, strandolót vonzanak. Sókoncentrátumuk miatt jóformán úszni sem lehet bennük, csupán lebegni a felszínükön. A városka múltjának és jelenének egyedi hangulatát a helyszínen próbáltuk felfedezni.

  • Önkéntes véradókra van szüksége az országnak

    Önkéntes véradásra szólítja fel a lakosságot az Egészségügyi Minisztérium. Nicolae Bănicioiu tárcavezető elmondta, nyáron 20-25 százalékkal kevesebben mennek vért adni, mint az év más időszakában - tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió. Ennek oka, hogy sokan vakációznak, illetve több a nyári munka is.

  • Lángnyelvek beszélnek a magyarok összetartozásáról

    Tábortüzek, gyertyalángok helyi idő szerint pontban 21 órakor – világszerte fellángolnak a szolidaritás tüzei augusztus huszadikán, minden olyan településen, ahol léteznek magyar közösségek. A Magyar Szolidaritás Napját szerte a világon Államalapító Szent István napján tartják, a magyar cserkészek kezdeményezéseként.

  • Kézdiszentlélek: megfélemlítették a megkéselt motoros utasát

    Megfélemlítették a kézdiszentléleki balesetben segíteni megálló és megkéselt motoros utasát, ezért a nő feljelentést tett a rendőrségen – idézte kedden a Székelyhon a Kovászna megyei rendőrség parancsnokát.

  • Elhatárolódtak a szervezők Takács Tamás kolozsvári buzizásától

     „Minden, ami a színpadon elhangzik egy koncert ideje alatt, elsősorban az előadót minősíti.  Azzal a megjegyzéssel, hogy nem áll módunkban cenzúrázni a fellépőket, ezúton is elhatárolódunk minden kirekesztő, a rendezvény szellemiségével összeegyeztethetetlen megnyilvánulástól” – közölték kedden a Kolozsvári Magyar Napok szervezői.

  • Nagyobbacskát rengett a föld Székelyföld közelében

    A hónap legerősebb földrengését mérték kedden délben Vrancea közelében. Az Országos Földtani Intézet szerint a Richter-skála szerint 3,9-es erősségű földmozgást észleltek a térségben. A földrengés 141 km mélységben következett be, epicentrumához legközelebb Kovászna (38 km), Focşani (45 km), Râmnicu Sărat (49 km), Kézdivásárhely (50 km) és Mărăşeşti (52 km) települések voltak.

  • Ebola: mennyire biztonságos az utazás?

    A Nyugat-Afrikában kitört ebola járvány jogosan tölti el félelemmel azokat, akik arrafelé tervezték nyaralásukat. Mivel a vírus 90 százalékban halálos, az utazásra készülőknek fontos megérteniük, hogyan, miképpen terjed a betegség. Az ezzel kapcsolatos információkat az orientpress.hu, a Fox News alapján foglalta össze.