Augusztus 20-án délután 5 órakor Kolozsvár Főterén ünnepélyes keretek között kerül sor a Kárpát-medence Kenyerének felszentelésére és megszelésére.
Egy nemrég életbe léptetett törvény szerint a szülők vagy törvényes gyámok évi egy fizetetlen szabadnapra jogosultak annak érdekében, hogy gyermeküket elkísérjék az éves egészségügyi állapotfelmérésre. Megpróbáltuk kideríteni, kinek és mire jó ez a rendelkezés.
A Kontraszt kiállítást több mint 50 ezren tekintették meg, Magyarország tíz leglátogatottabb kiállítása között szerepelt, szerda délutáni megnyitó után pedig a Kolozsvári Magyar Napok keretében is látogatható szombatig.
Az idei nyár leghidegebb reggelére ébredtünk kedden – számolt be az rtv.net. Csíkszeredában 2 Celsius fokot mértek, ez a hőmérséklet egyébként a hegyvidéken volt jellemző az országban. Így a Bucsecsben, az Omu-csúcsnál is 2 fokot mértek, hasonlóképp a Lotru forrásánál, 3-at pedig Gyergyóalfaluban és Maroshévízen, míg a fővárosban 10 fok volt a reggel.
Egy dési férfi belefulladt a Fekete tengerbe hétfőn este – tájékoztatott a román média. A 46 éves Kolozs megyei férfi feleségével együtt töltötte szabadságát Neptun üdülőhelyen.
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
Kolozsváron szerveztek beszélgetést az egyházi közösségépítés mikéntjeit megvitatandó.
Nem merül fel a gyilkosság gyanúja a Kézdiszentléleken elhunyt motoros, Sebestyén Attila halálának ügyében – közölte érdeklődésünkre hétfőn a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség főügyésze.
Két turista megfulladt, egy harmadik pedig eltűnt hétfőn a Fekete-tengerben – számoltak be a hírtelevíziók. Ezzel nyolcra nő az idei tengerparti halálesetek száma.
Közel 500 kilométer, több mint 300 lovas, folyamatos váltó lovaglás 53 óra alatt három székelyföldi megyén át – elérte célját a Székely Lovasok Székelyföldért lovas váltó. Járt a székely zászló kézről kézre, lebegett a lovasok kezében napsütésben, szélben, esőben, napfény és holdsugár megvilágításában, éjjel-nappal megállás nélkül, míg végül vasárnap délután visszakerült ugyanabba a kézbe, aki útnak indította.
Egy módosítás szerint illegálissá válhat a stoppolás Romániában, ugyanis egy törvény tervezett változtatása értelmében csak hivatalos cégek szállíthatnak majd embereket. Akik nem így tesznek, azokat 1000-5000 ezer lejes büntetéssel sújthatják.
A kézdiszentléleki baleset óta a romaellenes hangulat szinte tapintható Székelyföldön. A témával kapcsolatos cikkekhez a székelyföldi olvasóink dühösen, gyakran nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, erőszakra buzdítva szólnak hozzá. Szakértőket kérdeztünk a jelenségről.
Hatvanhárom ezer végzős iratkozott be a pótérettségire, ami hétfőn kezdődött a román szóbelivel. A vizsgázók kétharmada az idén fejezte be középiskolai tanulmányait, és a pótérettségin csak egy-két tantárgyból szeretne javítani. A nyári érettségi vizsgán összesen 59265 diákot tanácsoltak el.
Az írásbeli próbák augusztus 25-én kezdődnek, az eredményeket szeptember 1-jén teszik közzé. A legtöbb diák román nyelv és irodalomból írásbelizik újra.
A következő napokban felmelegszik az idő, de augusztus végéig biztos nem lesz többé kánikula – közölte hétfőn a két hétre szóló előrejelzésében az Országos Meteorológiai Intézet.
A politikai szereplők és pártok ne használják fel politikai célokra a Kolozsvári Magyar Napokat – írta vasárnapi felhívásában Horváth Anna alpolgármester.
Szent István fából faragott szobrát avatták fel szombaton a moldvai csángók által lakott Pusztinában - tájékoztatta vasárnap az MTI-t Nyisztor Tinka néprajzkutató, a helyi Szent István Egyesület elnöke.
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
A magyarságtól függ, hogy lesz-e még lovasnap Kolozsváron – mondta a szervező, Tunyogi Béla lapunknak vasárnap, az első Kolozsvári Magyar Lovasnapon. A Kolozsvári Magyar Napok égisze alatt zajló eseményre a délelőtti órákban csaknem ezer ember gyűlt össze a kincses városból, de szomszédos megyékből, sőt, a Székelyföldről is érkeztek vendégek, meghívottak és kíváncsiskodók.
Ismeretlenek román nyelvű üzeneteket fújtak a Kolozsvári Magyar Napok plakátjaira. Azt nem tudni, mikor kerültek a feliratok a rendezvénysorozatot hirdető főtéri óriáspannókra.
Közzétették a szervezők vasárnap a hivatalosan este kezdődő Kolozsvári Magyar Napok biztonsági óvintézkedéseinek listáját. Mint írják, ezek betartása jelenti a garanciát arra, hogy a rendezvényt az elkövetkezőkben is meg tudják szervezni.