Hatalmasat zuhant a hőmérséklet vasárnapra Románia több régiójában. Az Omu-csúcson a reggeli órákban 1 fokot mértek, havazott, majd havaseső esett – számoltak be a hírtelevíziók.
Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton délután a Szatmár megyei Csomaköz restaurálásra váró középkori református templomának felszentelésén vett részt – közölte vasárnap az RMDSZ sajtóirodája.
Két férfi fulladt a vízbe szombaton a román tengerparton. Egyikük Mamaián vesztette életét, ahol korábban idén nyáron már három fulladásos halált jegyeztek
Több napja hevert holtan egy idős ember egy Bethlen-lakótelepi lakásban, a hullaszag miatt a szomszédok hívták a rendőrséget – írja az uh.ro.
Hatan meghaltak, egy további személy pedig megsebesült péntek délután egy Bákó melletti autóbalesetben – számoltak be a hírtelevíziók. Ez az elmúlt húsz év legtöbb áldozatot követelő közúti szerencsétlensége a moldovai megyében.
A Kovászna megyei rendőrség eddigi tudomása szerint balesetben halt meg az a motoros, aki múlt vasárnap életét vesztette Kézdiszentléleken, amikor megpróbálta elkerülni az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt.
A tervezett időpontokat betartva, az előre meghatározott program szerint jól halad a Székelyföldi Lovas váltó. Jelenleg a Gyergyói-medence váltó csapatai adják át egymásnak a stafétát, csakúgy, mint ahogyan székely őseink hagyták ránk hagyományainkat.
Testvérmegyei megállapodást írt alá Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pénteken Egerben.
Hétvégén, vasárnap 12 órától Kovásznán búcsús szentmise keretében ünneplik a Szent István tiszteletére felszentelt római katolikus templom fennállásának 100. évfordulóját, valamint szobrot állítanak Mindszenty József bíborosnak.
Szerdán este a marosvásárhelyi Víkendtelep egyik medencéjébe belefulladt egy fiatalember – számolt be a Székelyhon.
Először tartanak lovasnapot a kincses városban vasárnap, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Díjugratás, csoportos lovas előadás, lovasíjászat, íjászbemutató, fegyverbemutató, kutyaidomítás-bemutató, lószépségverseny, gulyásfőzőverseny, bábszínház és bűvész előadás is lesz vasárnap a kolozsvári Kerekdombon található Szilaj Lovastanyán megrendezett családi programon.
Bármilyen kis szikra, egy kocsmai beszólás is elszabadíthatja az indulatokat, és a helyzet ellenőrizhetetlenné válik Kézdiszentléleken – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balogh Tibor polgármester a szerda esti motoros megemlékezés után.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték azt a 27 éves kézdiszentléleki férfit, aki a gyanú szerint megkéselte a múlt vasárnapi kézdiszentléleki baleset áldozatainak segíteni akaró motorost – tájékoztatott a Kovászna megyei rendőrség.
Részletes statisztika készült arról, hogy 1980-tól napjainkig hány éves korukban szültek, házasodtak, hány gyereket vállaltak a nők Romániában. Az adatokból kiderül, hogy az országban az úgynevezett termékenységi ki arány 1990 óta nem érte el a népesség megmaradásához szükséges 2,1-es értéket.
Nyolc százalék a sokszínűségért címmel indít konzultációsorozatot Geréd Imre kolozsvári városi tanácsos, írja a Transindex. Geréd ezt csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette be.
Pénteken ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálának és mennybevételének ünnepét.
Nem minden évben lehet olyan kiváló lekvárt főzni, mint az idén. Az egy dolog, hogy bőségesen van miből, hisz „még a kerítésen is szilva termett”, legalább ilyen fontos, hogy az időjárásnak köszönhetően elsőrendű a szilva menősége ízben, zamatban és cukortartalomban.
Augusztus 18-án, hétfőn kezdődik a pótérettségi. Az első héten a kompetenciavizsgák zajlanak, ezekre jelentkeznek a legkevesebben, hiszen itt elbukni sem lehet, az érettségizők többsége könnyedén átment már a nyári vizsgán.
Mintegy kétezer ember, köztük hétszáz motoros gyűlt össze szerdán Kézdiszentléleken, hogy lerója kegyeletét egy vasárnap meghalt társuk előtt - tudta meg az MTI a Székely Hírmondó napilap helyszínen tartózkodó tudósítójától.