Az Egészségügyi Minisztérium a sürgősségi ellátást biztosító egységek megerősítését kéri a kánikula idejére – tájékoztatott az Agerpres kedden.
Az elhízott személyek arányát tekintve Magyarország messze megelőzi Romániát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai felméréséből. Európa legkövérebb nemzete címet a csehek kapták.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az ételfertőzések közel 60 százaléka a háztartásokban fordul elő, ezért ha otthon körültekintőek vagyunk a főzés, sütés, tárolás kapcsán, nagyon sok kellemetlenségtől és kényszerű betegszabadságtól óvhatjuk meg magunkat – világít rá Vajda Sándor főorvos a Nyugati Jelen hasábjain.
Az árvízben megrongálódott vagy összedőlt házak újjáépítésében és kijavításában segédkezik a Habitat for Humanity romániai szervezete – számolt be az Adevărul. Az segélyakcióban bárki részt vehet egy sms elküldésével, ezáltal 2 euróval járul hozzá a munkálatokhoz. A gyűjtés a 8825 rövid számra érkező sms-eken keresztül valósul meg.
Marosvásárhelyen folytatódik a Poklos-patak tisztítása, medrének felújítása, és egyre jobban körvonalazódnak a patak partján kialakítandó kerékpársávok is – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió.
Megkezdődött az idei FânFest Verespatakon, a helybéliek tiltakoznak. A citynews szerint a verespataki bányászok szakszervezetének elnöke azt nyilatkozta, zavarja a falu lakosságát, hogy a fiatalok egy héten keresztül mulatoznak.
Túlsúlyos gyermekek számára szerveznek tábort a Hunyad megyei Sztrázsán. Az ország minden sarkából érkeznek fiatalok, akik önszántukból vagy szüleik bíztatására egészséges életmód bevezetésével kívántak megszabadulni a súlyfölöslegüktől.
Ismét módosítani készül a kormány a közlekedésrendészeti szabályzatot (KRESZ). A változásokat tartalmazó sürgősségi kormányrendelet-tervezetet hétfőn bocsátották közvitára.
Mivel augusztus 15., Nagyboldogasszony ünnepe hivatalos munkaszüneti nap a közalkalmazottak számára, ismét hosszú hétvége elé néz az ország. A legtöbb privát kereskedelmi vállalat és intézmény is megadja a szabadnapot az alkalmazottaknak.
Motoros gázolt el egy kislányt Kézdiszentléleken, majd nekiütközött egy magánháznak – írta a Székelyhon rendőrségi forrásokra hivatkozva. A balesetben a motoros szörnyethalt. Az áldozat segítségére siető másik motorost a baleset helyszínére összegyűltek bántalmazták, őt súlyos sérülésekkel szállították a brassói kórházba.
A kolozsvári járványkórházban is kezelhetnek Ebola vírussal fertőzött személyeket, ha az Egészségügyi Minisztérium véglegesíti ezzel kapcsolatos tervét.
A napokban ismét kifaggatták a hatóságok azokat a személyeket, akik utoljára látták a Tusnádfürdőről július 24-én eltűnt korondi fiút – tájékoztatta a maszol.ro-t hétfőn a Hargita megyei rendőrség sajtóirodája.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok egyik szervező partnere a Babeș–Bolyai Tudományegyetem. A rendezvény ideje alatt ingyenesen látogathatóak lesznek az intézményhez tartozó múzeumok, augusztus 21-től pedig az intézmény színes programkínálattal várja az érdeklődőket a Farkas utcában, ahol szakmai és kikapcsolódásra alkalmas foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők
A túrázók egy negyventagú magyarországi csoport tagjaiként kirándultak a Radnai havasokban.
Maláriában betegedett meg az az 51 éves férfi, akit vasárnap reggel ebolafertőzés gyanújával szállítottak a gyilkos afrikai kezelésére kijelölt bukaresti Matei Balş Intézetbe szállították.
A 2011-es statisztikák alapján mintegy negyedmillió ember nem tud írni és olvasni Romániában. A 2002-es népszámlálás adataihoz képest körülbelül ötven százalékkal csökkent az analfabéták aránya. Az írástudatlanok ma elsősorban az ország déli és keleti régióiban felülreprezentáltak.
Az augusztusban megszokott értékeknél magasabb, kánikulai hőmérséklet várható a következő három napban – figyelmeztettek hétfőn a meteorológusok.
Látványos autóbaleset történt hétfő reggel Dés határában. Egy gépkocsi nekisodródott az útszegélynek, megpördült a levegőben, majd az egyik porta mellett a gázvezetéken állt meg – számolt be a dejeanul.ro.
Ne legyen érvényes az ingyenes nyugdíjasbérlet a iaşi-i közszállításban a forgalmi csúcsidőben – javasolja egy liberális önkormányzati képviselő. Szerinte az emberek így könnyebben jutnának el a munkahelyükre.
Kilencvenkilenc százalékban nem Ebola fertőzte meg azt a romániai férfit, akiről korábban felmerült a gyanú, hogy a halálos kór betegített meg.