A nagyvárad-olaszi református templomban keresztelte meg vasárnap délelőtt Nemes Csaba budapesti lelkipásztor Tőkés László és új felesége, Lévai Tünde februárban született gyermekét, Aport.
A következő két napban megdőlhet az idei melegrekord az országban és 80 fölé emelkedik az úgynevezett hőérzet-mutató is – figyelmeztettek vasárnap a meteorológusok.
Apokaliptikus látványt nyújt a Gorj megyei Novaci község három nappal az a vidéken pusztító áradat után.
Az idei verseny újdonsága, hogy az első három helyezett csapat fődíja egy brüsszeli tanulmányi látogatás.
Két személy meghalt, egy megsérült abban a balesetben, amely szombaton reggel történt Prahova megyében.
Új helyszínekkel bővülve, színesebb kínálattal megkezdődtek a Csíkszeredai Városnapok.
Négy személy vesztette életét pénteken egy Krassó-Szörény megyei autóbalesetben, amikor járművük frontálisan ütközött egy nyergesvontatóval Temesszlatina közelében – számolt be a resita.ro.
A bográcsfőző verseny fő bírája a jól ismert mesterszakács, mindenki „Laci bácsija” lesz.
Öt magyar fiatalnak sikerült idén a felvételije a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára – derült ki a felsőoktatási intézmény honlapjáról.
A marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral tart szentmiséket a Balaton körüli településeken Böjte Csaba ferences atya, az árva és nehéz sorsú gyerekek nevelésével foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke.
Kánikula veszi át a helyét az esőzéseknek a hét végén az ország legnagyobb részében. A hőmérsékleti értékek elérhetik a 35 fokot – idézte a Mediafax a meteorológusok előrejelzéseit.
Augusztus 1–3. között tartják idén Nyárádszeredában a hagyományos nyárádmenti, kézműves-kiállítással egybekötött helyi termékek vásárát, amelynek célja lehetőséget biztosítani a környékbeli települések lakóinak, népművészeti és mezőgazdasági termékeik bemutatására.
A belügyminisztérium pénteki mérlege szerint közel hétszáz személy vált hajléktalanná Romániában, miután az árvizek lakhatatlanná tették az otthonukat. Őket iskolákban, óvodákban, illetve rokonaiknál szállásolták el – számoltak be a hírtelevíziók.
A nyugdíjasok után a gyermeknevelési segélyben részesülő kismamáktól sem követeli vissza az állam a jogtalanul felvett járandóságokat – közölte pénteken a munkaügyi miniszter.
A 2014–2015-ös egyetemi tanévben több mint 8100 középiskolát végzett diák lesz a BBTE hallgatója. Közülük 4200-an tandíjmentes helyre jutottak be, több mint 3900-an pedig tandíjas helyen tanulhatnak ősztől – olvasható az intézmény közleményében. A meghirdetett helyek visszaigazolási hányada 67%-os volt.
Magyar rendőrök a romániai Bihar megyében, román egyenruhások pedig a magyarországi Hajdú-Biharban látnak el járőrszolgálatot augusztusban, az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken Ártándon írták alá a két megye rendőri vezetői - közölte a hajdú-bihari rendőrségi szóvivő az MTI-vel.
3,7 millió lejt utalt ki a kormány a Hargita megyei települések árvízvédelmi munkálataira a csütörtöki sürgősségi kormányhatározat keretében. Pásztor Sándor vízügyi államtitkár múlt hét végén jelen volt Hargita megyében, ahol az erős esőzések több árvízvédelmi munkálatot tönkretettek.
Hárommal bővülhet a közalkalmazottaknak évente járó szabadnapok száma, ha a parlament is megszavazza a vonatkozó törvénytervezeteket – írja a citynews.ro.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar 2012-ben (Kommunikáció és közkapcsolatok szak, Mechatronika szak) és 2013-ban (Kommunikáció és közkapcsolatok szak, Mechatronika szak, Számítástechnika szak, Automatika és alkalmazott informatika szak, Kertészmérnöki szak, Informatika szak) a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán államvizsgázott hallgatói pénteken vehetik át egyetemi okleveleiket 9:30 és 16:00 óra között a 128-as teremben.
A tervek szerint a jövőben számos, nem csak magyar vonatkozású helyszínen jelennek meg a többnyelvű tájékoztatók.