A korábbi hírekkel ellentétben nem a melbourne-i AIDS-konferenciára utazott az Ukrajnában lezuhant repülőgéppel a Kolozsváron tanuló egyetemista pár.
Andrei Anghelnek hívták és 24 évesen kellett meghalnia annak a Kolozsváron tanuló orvostanhallgatónak, aki barátnőjével, a német állampolgár Olga Ioppával együtt az Ukrajnában lezuhant (vélhetően lelőtt) maláj utasszállítón tartózkodott. Péntek este mintegy százan vettek búcsút az orvosi egyetem belső udvarán a két fiataltól.
A meteorológiai szolgálat azonnali figyelmeztetést bocsátott ki péntek kora délutánra Máramaros, Maros, Fehér, Hunyad, Arad, Szeben és Kovászna megyék egyes régióira, ahol heves vihar tombol majd. A lehulló csapadékmennyiség meghaladja a négyzetméterenkénti 25 litert, valamint villámlással kísért erős széllökésekre lehet számítani.
Az ország lakóinak több mint a fele olyan lakásban él, amely nem rendelkezik szennyvízelvezető rendszerrel – írja a rador.ro. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint tavaly év végén a lakosságnak csupán 45 százaléka élvezte a házba bevezetett csatornarendszer előnyeit.
Gyarapodik a végzősök elhelyezkedési lehetősége, ha jelentkeznek a munkaügyi hivatal területi kirendeltségénél.
Letartóztattak Kolozsváron egy 48 éves férfit, aki egy éven keresztül, 2013 májusa és 2014 májusa között többször is szexuális kapcsolatra kényszerítette székelyföldi élettársa 10 éves kislányát.
Szerdáról csütörtökre virradóra egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi tömbházlakás gyuladt ki, szinte egyidőben. A hatóságok nyomoznak az ügyben.
Hargita megye összes településén biztosított a gyerekek iskolabuszos szállítása á tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió.
Horváh Anna alpolgármester csalódott a polgármesterben, Szőcs Sándor ügyvéd azonban nem aggódik, szerinte hátra lehet dőlni ebben a kérdésben.
Nem ritka helyzet, hogy a nyári tábor előtt egy-két nappal hirtelen megbetegszik a gyerek, vagy jobb (esetleg rosszabb) esetben a tábor első napjaiban betegedik meg, így haza kell mennie. Miről beszél a gyermeki lélek és hogyan tudná orvosolni a helyzetet a szülő? Nevelési tanácsadóval beszélgettünk
Közösen nyilatkozott csütörtökön Ilie Bolojan Nagyvárad, és Lucian Popuş, Váradszentmárton polgármestere a bihari megyeszékhely és a község tervezett összeolvasztásáról.
Ki kellett üríteni csütörtökön a román tengerparton egy egész üdülőfalut Mamaia mellett, miután tűz ütött ki az egyik faépületben.
Több témakörben is ismertette elképzeléseit csütörtökön a romániai oktatás jövőjével kapcsolatban a tanügyminiszter, ám Remus Pricopie kevés konkrétumot mondott, inkább ködös ígéreteket tett.
Újabb földrengés rázta meg Vrancea környékét csütörtök reggel – tájékoztatott az Országos Földtani Intézet. A Richter-skála szerinti 2,9-es erősségű földmozgást 104 km mélységben észlelték reggel 8 óra 20 perckor. A legközelebbi városok: Focşani (33 km), Mărăşeşti (40 km), Râmnicu Sărat (45 km), Kovászna (48 km) és Tecuci (54 km).
A koldulás visszaszorítására irányuló helyi határozatot fogadott el keddi ülésén a kolozsvári városi tanács – számolt be a Paprika Rádió. Emil Boc polgármester maximálisan egyetért a kezdeményezéssel. A városvezető hozzátette, hogy a megyei önkormányzatok bevonása segítséget jelenthet a kampányban.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf sürgősségi kórház vezetői szerint egyre fiatalabb lányok hozzák világra gyereküket. Idén már 44 kiskorú szült a sepsiszentgyörgyi kórházban, mondta Antal Álmos nőgyógyász, a kórház orvosigazgatója, aki szerint a legfiatalabb anyák közt hét 14 éves lány volt.
Takarítást szerveznek az Olt folyó Csíkszereda és Tusnádfürdő közötti szakaszán szombaton – hívta fel a figyelmet a Marosvásárhelyi rádió csütörtökön.
Külön hívószámot tárcsázhatnak azok a kolozsváriak, akik úgy érzik, hogy egy kéregető zaklatja őket.
Négy autó ütközött a 11-es országúton Kézdivásárhely bejáratánál. A balesetben négy személy sérült, köztük egy gyerek, tájékoztatott a rendőrség.