Társadalom

  • A nyolcadikosok tizedének 5-ös alatti a felvételi eredménye

    Tizenötezernél több nyolcadikos nem érte el az 5-ös átlagot a középiskolai felvételin, ám mivel a tanügyi törvény szerint tíz osztály kötelező, ősztől ők is kilencedik osztályba fognak járni. A Tanügyminisztérium által összesített adatok szerint az 5-ös átlag alatti eredményt elért nyolcadikosok közül 1857 diák jelentkezett elméleti líceumba, 13237 pedig szakoktatásra.

  • Megkezdődött a XXII. Bolyai Nyári Akadémia

    Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a közoktatásban a témája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett idei XXII. Bolyai Nyári Akadémiának, amelyet hétfőn nyitottak meg a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógus Házban. Az eseményen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.

  • Több újdonság várja a BBTE-re jelentkezőket

    Megkapta az államilag támogatott helyek remélt számát a 2014-2015-ös tanévre a Babeș-Bolyai Tudományegyetem.

  • Hétfőn tartották a pedagógusok véglegesítő vizsgáját

    Csaknem tízezer pedagógus iratkozott be az idei véglegesítő vizsgára, mintegy kétezerrel többen, mint tavaly. A véglegesítő vizsgát hétfőn tartották országszerte, 42 vizsgaközpontban, összesen 136 tárgyból. 

  • Halálra gázoltak egy háromszéki biciklist

    Autó elé szédült egy háromszéki biciklis, aki életét veszítette a balesetben. A szerencsétlenség  vasárnap éjfélkor történt, amikor egy 60 éves férfi, Szépmező irányából Sepsiszentgyörgy fele tartott a kerékpárjával, megszédült, és a mellette szabályosan elhaladó autó elé esett.

     

  • Hivatalos: magyarul is feltüntetik Kolozsvár nevét

    Lépre csalták az önkormányzatot, kötelező módon fel kell tüntetnie Kolozsvár magyar nevét a helységnévtáblákon.  Ezt Landman Gábor, a European Committee Human Right Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke érte el a bíróságon. Igaz, erről még csak alapfokon született ítélet, ám az alapítvány közel harminc községben indított be hasonló pereket, és több esetben sikerrel jártak.

  • Megszólalnak a légvédelmi szirénák Sepsiszentgyörgyön

    Kedden délután új légvédelmi szirénákat próbálnak ki a sepsiszentgyörgyi városháza Polgári Védelmi Irodájának munkatársai a Józef Bem utcában.

  • Ilyen lesz az időjárás Erdélyben július végéig

    A júliusban megszokottnál alacsonyabb hőmérsékletekre, változékony, csapadékos időre lehet számítani a következő két hétben Erdélyben a meteorológusok előrejelzése szerint.

  • Kolozsvár is csatlakozik a Magyarok Kenyerének megsütéséhez

    Idén első alkalommal társul Kolozsvár és környéke a Magyarok Kenyerének megsütéséhez.

  • Jó volt államelnököt választani Eutópiában

    Az elmúlt évek legsikeresebb EU Tábora volt az idei – értékelt hétfőn Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese, a tábor főszervezője.

  • Jogvita és dulakodás a kóbor kutyák elpusztítása miatt

    A kormány fellebbezni készül, miután első fokon pert nyert a Négy Mancs nevű állatvédő egyesület a bukaresti táblabíróságon, és elérte a gazdátlan kutyák elaltatásáról szóló rendelet felfüggesztését - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

  • Felborult egy autóbusz a Bukarest-Konstanca autópályán

    Huszonhat személy került kórházba vasárnap délután, miután felborult egy turistákat szállító autóbusz a Bukarest-Konstanca autópályán. Négy utas állapota súlyos – számoltak be a hírtelevíziók.

  • Köszimersi! – középpontban a többnyelvűség

    Nyelvi jogokról és többnyelvűségről tartottak előadást szombaton, az EU Tábor záró előadásán Markó Attila parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője, Szilágyi István, a MaghiaRomânia blog szerkesztője, valamint Talpas Botond, az Igen, Tessék! mozgalom elnöke. 

  • Ilyennek látják munkájukat a legfiatalabb megyei tanács tagjai

    Hargita megye két fiatal alelnöke, Incze Csongor és Barti Tihamér saját munkatapasztalataikat osztották meg szombaton, július 12-én a 11. EU Táborban.

  • Mitől gondolunk pozitívan egy városra?

    Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Kádár Magor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója a városmárkázásról, a városok brandjének kialakításáról tartott előadást a marosfői táborban. 

  • Komoly társadalmi kihívás a fiatalok jövőjének biztosítása

    Az RMDSZ európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba július 12-én, szombaton délelőtt az EPP cselekvési program 2014: jövőt a fiataloknak! címmel tartottak előadást a 11. EU Táborban, Marosfőn.

  • Igazolás helyettesíti egyelőre az érettségi oklevelet

    Oklevél helyett csak egy igazolást kapnak egyelőre a sikeresen érettségizettek. A román Oktatási Minisztérium a Nemzeti Nyomda által előállított diplomákat szeretne. A Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) ugyanis vizsgálatot indított az ellen a magánvállalkozás ellen, amely eddig az érettségi diplomákat nyomtatta. 

  • Másfél órán át vonultak fel a szatmári véndiákok

    Csaknem másfél órán át vonultak fel szombat délben a 450 éves református gimnázium udvarán a szatmárnémeti véndiákok. A helyi Véndiákszövetség már sokadik alkalommal jára rendezte meg a nyári vakációban a város magyar középiskoláiban korábban végzettek találkozóját, amelyre ezúttal is nagyon sokan eljöttek, nemcsak itthonról, de a világ számos országából is. Szép számmal Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Svájcból, Angliából, sőt akadt egy vendég a távoli Ausztráliából is. Mintegy jelezve, hogy hányfelé szórta szét a történelem vihara a szatmáriakat.

  • Árvízriadó kilenc romániai megyében

    Kolozs, Bihar, Hunyad, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Teleorman, Botoşani és Iaşi megyében léphetnek ki medreikből a folyók a következő napokban – figyelmeztet az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet.

  • Kicsit sokba került a száguldozás egy bukaresti sofőrnek

    Néhány perc alatt három radarba is beleszaladt több mint 200 kilométeres óránkénti sebességgel egy bukaresti sofőr szombat délelőtt. A Porsche Cayenne gépkocsival száguldozó 34 éves férfit a Bukarest-Konstanca autópálya 121-es, 131-es és 139-es kilométerkövénél is bemérték a rendőrök, 232 km/h, 220 km/h és 202 km/h sebességgel – jelentette a rendőrség szóvivője.