Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének gyakornoki találkozójára került sor július 11-én Marosfőn. A már hagyományossá vált programra idén is az EU Tábor adott otthont.
A MIÉRT önkormányzati csereprogramját ismertették péntek délután, július 11-én az EU Táborban. A beszélgetésen felszólalt Takács Aranka vajdahunyadi, Geréd Imre kolozsvári és Berde Zoltán székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő.
A kolozsvári nemzetközi repülőtéren is érezteti hatását a közel-keleti háborús hangulat: a Tel-Avivba induló és az izraeli városból érkező járatok landolását és felszállását fokozott biztonsági intézkedések kísérik – írja a citynews.ro.
Az óvások elbírálása után 1,4 százalékponttal, 60,65 százalékra javult az országos átmenési arány az idei érettségin. Ez a teljesítmény 4,25 százalékponttal jobb a tavalyinál – idézte pénteken a Mediafax az oktatási minisztérium adatait. A végleges eredmény szerint idén 108 diák vizsgázott színjelesre, néggyel többen, mint az óvások elbírálása előtt.
Sárga jelzésű eső- és viharriadót bocsátott ki pénteken reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország 28 megyéjére. A figyelmeztetés 9 órától 23 óráig marad érvényben.
Csütörtökön ragyogó napsütésben szerveztek örömünnepet a világ minden részéről Sepsiszentgyörgyre összegyűlt reformátusok, és más felekezetekhez tartozó magyarok. A háromszéki megyeszékhely utcáin nyüzsögtek a 7. Magyar Reformátusok Világtalálkozójára érkező vendégek és helybéliek.
Vasúti sínen fényképezkedő sepsiszentgyörgyi kislányt gázolt halálra egy vonat.
Csütörtökön Sepsiszentgyörgyön egész napos rendezvénnyel ünneplik a magyar reformátusok világtalálkozójának zárómomentumát, amelynek fénypontja Kálvin János reformátor egészalakos szobrának felavatása lesz a Kálvin téren, majd este kerül sor a Magyar Református Egyház Konventjének plenáris ülésére. Emellett zenei előadások, gyerekfoglalkozások, kiállítások, bibliai flashmobok zajlanak.
Mintegy 725 ezer euró értékű európai uniós környezetvédelmi fejlesztés valósult meg a magyarországi Csengersimán és a partiumi Nagytarnán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település körjegyzője az MTI-vel. Homoki Tamás elmondta, hogy a csengersimai református egyházközség és a település önkormányzata, valamint a temesváraljai református egyházközség és annak nagytarnai részlege együtt pályázott a környezeti nevelés helyi feltételrendszerének kialakítására.
Medve támadt egy hatvan éves asszonyra a Kolozs megyei Reketó melletti erdőben. A nő életét a menye és egy falubeli férfi mentette meg, akik botokkal elkergették az állatot. Az áldozatot gombászás közben érte a medvetámadás – írja a newscluj.ro.
Kedden, a XI. Caritas Önkéntes Tábor első napján közel kétszáz önkéntes dolgozott együtt nyolc munkatponton. Szerdán sikerült még többet kihozni a lakosságból: a városszépítő és közösségépítő program napról napra jobban alakul a székely kisvárosban.
A kormány szerdai ülésén elfogadott határozat szerint díjazzák a nyolcadikosok országos felmérőjén, valamint az érettségi vizsgán 10-es általánost elért diákokat.
Négy felsőoktatási intézményt, köztük a bukaresti Római Katolikus Teológiai Intézetet is bezáratja a román kormány. A felsőoktatásért felelős Mihnea Costoiu tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy az elmúlt 25 év „legnagyobb tisztogatását” kezdte el ezzel a romániai egyetemek között – tudatta szerdán a Realitatea hírtelevízió.
Szerda este 21 óráig felhőszakadások, szélviharok és jégesők várhatók az ország minden megyéjében, figyelmeztettek kedden a meteorológusok.
A nők számára lealacsonyítónak, szexistának minősítette kedden az Országos Diszkriminációellenes Tanács a tengerparti Mamaiát idén népszerűsítő, Mamaia Style nevű reklámcsomagot.
A közelmúlt eredményeiről és a jövő terveiről számoltak be keddi sajtótájékoztatójukon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának vezetői.
Sepsiszentgyörgyön a köztisztasági vállalathoz került a kóborkutya-menhely működtetése. Az önkormányzat által fenntartott szépmezői menhelyet 2009-től egy civil szervezet működtette, de vezetője külföldre költözött, ezért nem tudta megfelelően ellátni a szolgáltatást.
A román nyelv oktatási módszere miatt alacsonyabb a sikeresen érettségizett magyar diákok aránya, mint a román társaiké, állapította meg keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma.
A lefizetett aradi pedagógusok esete után újabb, az érettségihez kapcsolódó bűncselekményt göngyölítettek fel az ügyészek, ezúttal Nagyváradon.