Tanártüntetés Bukarestben: „Le a hazug kormánnyal!”


-A A+

Magasabb bérekért tüntettek pedagógusok szerdán a kormány székháza előtt, az oktatási törvény által is előírt hat százalékos részesedést követelve a hazai össztermékből (GDP) a tanügy számára. A szakszervezeti vezetők azt állítják: Románia jelenleg a GDP 2,5 százalékát fordítja az oktatásra, vagyis fele annyit sem, mint az uniós átlag.

A legnagyobb hazai tanügyi szakszervezeti szövetség (FSLI) felhívására több ezer pedagógus érkezett a fővárosba az egész országból. A demonstrálók egyebek mellett 50 százalékos béremelést követeltek a pályakezdőknek, hogy ismét vonzóvá tegyék a fiatalok számára a tanári hivatást.

A Mediafax hírügynökség értesülése szerint a kormány hétfőn arról állapodott meg az országnak készenlétihitel-keretet biztosító Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy jövőre 3-4 százalékkal emelik a kezdő tanárok és gyakornok orvosok bérét.

A Bukarestben tüntető pedagógusok a "Le a hazug kormánnyal", "Oktatás nélkül meghal bármely nemzet", "Általános sztrájkot" jelszavakat skandálva a kormány székháza elől a parlament épületéhez vonultak. Tiltakozó megmozdulásukkal az egyetemi hallgatók és középiskolai diákok szervezetei is szolidaritást vállaltak.

A szakszervezeti vezetők szerint a tanárok bére alig egytizede az európai uniós átlagnak. Egy romániai tanár óradíja 3 euró, míg magyarországi kollégájuk 16, egy németországi tanár pedig 54 eurót keres tanóránként - állítja a FSLI. Arra az esetre, ha a kormány nem tesz eleget követeléseiknek, az FSLI kilátásba helyezte, hogy általános pedagógussztrájkot tartanak a tavaszi európai parlamenti választások idején.








EZT OLVASTA MÁR?

X