A parlament alsóháza is megszavazta fakivágás-törvényt


-A A+

A román parlament alsóháza megszavazta azt a Borbély László politikai alelnök által kezdeményezett környezetvédelmi törvénymódosítást, amely a jelenlegi törvényen szigorítana. A javaslat kötelezővé tenné a városi polgármesteri hivatalok számára a Megyei Környezetvédelmi Hatóságok bevonását, ha fakivágásokat terveznek.

„A helyi környezetvédelmi hatóságok engedélye nélkül a jövőben egyetlen városi önkormányzat sem hozhat döntést fakivágásokról” – fogalmazott Borbély, és hozzátette: a kezdeményezést a kormány és a környezetvédelmi szaktárca mellett, valamennyi politikai alakulat támogatta. Ez azt jelzi, hogy a felelőtlen fakivágások több megyében problémát jelentenek, „a városi vezetők sok helyen visszaélnek az egészséges környezetet támogatni hivatott előírásokkal” – fejtette ki plénumi felszólalásában az RMDSZ politikai alelnöke.

Marosvásárhelyen, a városvezetés részéről több alkalommal is visszaélést tapasztalt Borbély a zöldövezetekkel szemben, ezért is tartotta fontosnak a hivatalos fellépést az indokolatlan fakivágások ellen. „Meggyőződésem, hogy egyetlen fa kivágását sem kellene jóváhagyni, kivéve, ha az veszélyezteti a járókelők épségét, vagy a város számára fontos projektek megvalósítása függ tőle. A törvénytervezetben megfogalmazott módosítás egyrészt erre jelent megoldást, másrészt pedig a megyei és helyi önkormányzatok környezetvédelmi bizottságainak munkáját is segíteni fogja, hiszen világos törvényes fogódzót nyújt a visszaélésekkel szemben” – magyarázta Borbély László.








EZT OLVASTA MÁR?

X