CEMO: nincs megoldva a valós kétnyelvű utcanévtáblák kérdése


-A A+

Annak ellenére, hogy a múlt héten kitették néhány marosvásárhelyi utcában a valós kétnyelvű utcanévtáblát, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) szerint mégsem tekinthető az ügy megoldottnak.

A három utca a város összes utcájának kevesebb, mint egy százalékát képezi” – fogalmaz Szigeti Enikő, a CEMO vezetője az augusztus 5-i sajtóközleményében. A szervezet szerint ugyanis ahhoz, hogy megvalósulhasson a valódi kétnyelvűség kérdése az utcanévtáblák ügyében, Marosvásárhelyen több, mint háromszáz utcában kell a jelenlegi táblákat valódi kétnyelvűekre cserélni. Ehhez a polgármesteri hivatalnak biztosítania kell a pénzügyi keretet, illetve egy világos, átlátható és publikus ütemtervet is kell készítenie.

Ugyanakkor a CEMO kedden egy beadványt nyújt be a Polgármesteri Hivatalhoz, amelyben felkéri a polgármestert, hogy a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló 2001/544 számú törvény értelmében mutassa be a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósításához szükséges pénzügyi keret – költségvetés módosítás - biztosítását igazoló határozatot, továbbá ismertesse a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósításának ütemtervét.

Szigeti Enikő tudatta a sajtóval azt is, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2014. július 31-én meghozott döntése értelmében a marosvásárhelyi utcanévtáblák diszkriminatívak a magyar közösség irányába. „Az ODT figyelmeztetésben részesítette a város polgármesterét és jegyzőjét, továbbá hat hónapos határidőt szabott arra, hogy a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése megvalósuljon” – olvasható a közleményben.

Ha  az ODT által kiszabott hat hónap alatt nem módosítják a város költségvetését, valamint a valós kétnyelvűséget tükrőző utcanévtáblák sem jelennek meg Marosvásárhely összes utcáin, további bírságban részesülhet a városháza.

Az elmúlt héten Marosvásárhelyen, ahogy arról tudósítottunk, a Dózsa György, a Mátyás király, a Kinizsi Pál, a Liszt Ferenc utcákban helyezték ki a kétnyelvű utcanévtáblákat. Peti András alpolgármester pedig arról számolt be, hogy szeptemberig több mint 500 marosvásárhelyi utcát látnak el valós kétnyelvű névtáblával.








EZT OLVASTA MÁR?

X