Kapunyitás a marosvécsi Kemény-kastélyban


-A A+

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is a Kemény János közösségszervező munkájának a folytatására biztatott szombaton Marosvécsen, a Kemény várkastély kapunyitási ünnepségén.

A rendezvényt a Kemény család szervezte abból az alkalomból, hogy szeptember 30-án birtokba vehették a várkastélyt, mely a Trianon utáni erdélyi magyar irodalom és közélet újjászervezésének az egyik kiemelkedő helyszíne volt. Itt alakult ugyanis meg a Helikoni írói közösség, melynek tagjai nemcsak az erdélyi magyar irodalomnak, hanem a két világháború közötti erdélyi magyar közéletet is meghatározták.

Az ünnepségen Vécsi Nagy Zoltán, a Kemény család leszármazottja jelentette be, hogy a család az épületet ismét kulturális műhellyé szeretné tenni, mely véleményük szerint csakis nemzeti összefogással lehetséges. 

A marosvécsi várkastély mögötti hatalmas park hajdanán a helikoni találkozók helyszíne. Néhány különleges fa törzsére rögzített latin megnevezés arra utal, hogy itt valamikor arborétum volt. A tölgyfák árnyékában - melyeket egyes vélemények szerint még II. Rákóczi György ültettetett - található a Kemény család sírhelye. Itt, az 1935-ben felállított, s ma már jelképnek számító Helikon-asztal szomszédságában helyezték örök nyugalomra báró Kemény Jánost, feleségét, a vár úrnőjét, Auguszta Patont, valamint leányukat és fiukat, Kemény Klió operaénekesnőt és Kemény Miklóst. A Helikon-asztalt, melyet Kós Károly készített és felirata Kuncz Aladár emlékét örökíti meg, a Helikon íróinak ajándékaként, ünnepélyes keretek között Makkai Sándor adta át Kemény Jánosnak és feleségének. A parkban található Wass Albert író sírhelye is, mely az utóbbi években valódi zarándokhellyé vált. Az író-, irodalomszervező Kemény János báró egykor valóra váltott álma most ismét életre kelhet, az Erdélyi Helikont ha nem is újjáélesztve, de annak hagyományait követve ismét élénk szellemi-, kulturális-, irodalmi műhely állandó helyszínévé válhat a marosvécsi várkastély és környéke. 








EZT OLVASTA MÁR?

X