Félig szabadlábon Baczoni Izolda feltételezett gyilkosa


-A A+

Megdöbbentő hírt kaptak a székelyhídiak: hazaengedték a börtönből a KMDSZ volt titkárnője, Baczoni Izolda feltételezett gyilkosát. Az alapfokon emberölésért 18 év börtönre ítélt Sabin Cristian Godja előzetes letartóztatását házi őrizetre enyhítette a nagyváradi táblabíróság.

A székelyhídi fiatalembert 2013 júliusában vették őrizetbe gyilkosság és rablás gyanújával, és 2013 októberben emeltek vádat ellene. Azóta folyamatosan vizsgálati fogságban volt a nagyváradi börtönben. A cellában maradt az alapfokú ítélet 2014. július 2-i kihirdetése után is. Eközben nem vállalta a poligráfot, de folyamatosan tagadta bűnösségét, ügyvédje pedig sorozatban kérte a szabadlábra helyezését.

A fordulat a szabadlábra helyezési kérelmének hétfői tárgyalásán történt. Ekkor a nagyváradi táblabíróság úgy döntött, hogy a kényszerítő intézkedést házi őrizetre enyhíti. A fiú már aznap este hazakerült Székelyhídra, és már a Facebook-oldalát is frissítette.

Sabin Cristian Godja ügyvédjét, Ioan Savát csütörtökön nem tudtuk elérni, titkárnője szerint „estébe nyúló” tárgyalása van. Az ebihoreanul.ro portálnak azonban azt nyilatkozta: védence azért kerülhetett ki a fogdából, mert a tárgyaláson igazolni tudták, hogy hamis bizonyítékok alapján ítélték első fokon börtönre.

Az ügyészség ugyanis eddig a Godja bűnösségének perdöntő bizonyítékának tartotta, hogy megtalálták a lány mobiltelefonját, amelyet a gyanúsított Baczoni Izolda halála után hívásokra is használt, majd a készüléket egy nagyváradi zálogházban helyezte el. Csakhogy a készülék egyedi azonosítóját (az úgynevezett IMEI számot) megvizsgálva kiderült, hogy ez a telefon nem az áldozaté, hanem valójában a fiatalemberé volt – mondta a román portálnak Sava.

„Meg vannak rémülve”

A székelyhídi kisváros polgármestere a maszol.ro-nak elmondta, maga is a helybéliektől értesült arról, hogy Sabin Cristian Godját hazaengedték, a rendőrparancsnokkal még nem volt alkalma beszélni az ügyről, ezért a kényszerítő intézkedés enyhítésének jogi részleteit nem ismeri.

„Az emberek meg vannak rémülve. Ma reggel is többen kérdezték tőlem, hogy ez miként lehetséges, hiszen a fiatalembert alapfokon már elítéltek? Sokan félnek tőle, de tudtommal akadnak olyan is, akik az ártatlansága bizonyítékát látják a házi őrizetbe helyezésében” – nyilatkozta Béres Csaba.

Baczoni Izolda családjának és környezetének oka is van rettegni a fiatalembertől – tudtuk meg az áldozat egyik legjobb barátnőjétől. „Én magam többször is tanúskodtam Godja ellen a pere tárgyalásain. Nem csak én, hanem más közös barátaink is” – nyilatkozta a nevét nyilvánosság előtt nem vállaló székelyhídi lány, aki a táblabíróság döntését felháborítónak, érthetetlennek tartja.

Mint ismert, a 23 éves Baczoni Izolda holttestét 2013. július 8-án találták meg Székelyhídon egy nádas mellett. A lányt előtte július 7-én hajnalban látták utoljára életben, Sabin Cristian Godjával együtt távozott egy szórakozóhelyről. A fiú az ügyészek szerint egy vasúti töltésnél eddig ismeretlen okokból rátámadt Izoldára, akivel korábban viszonya volt. A nyomozati anyag szerint áldozatát megfojtotta, majd a holttestet elhúzta a nádasba, egy vizesárokig. Az ügyészek bizonyítékairól itt olvashat részletesebben.

Székelyhídon közben az a szóbeszéd járja, hogy Sabin Cristian Godján még nyomkövető sincs, ezért bármikor büntetlenül elhagyhatja otthonát. Emiatt több ellene tanúskodó személy a bosszújától tart. Emellett úgy tudjuk, az ügynek etnikai vetülete is van. „Komoly etnikai meccsbe kezdett Godja családja, keményen magyaroznak. A székelyhídiak többsége fel van háborodva, viszont van egy el nem hanyagolható réteg, aki azt gondolja, mondja, hogy lám-lám, a román fiú nem bűnös. Több fiatallal beszéltem, sokan félnek tőle” – jelentette ki lapunknak egyik székelyhídi forrásunk.

Tájékoztatása szerint Baczoni Izolda édesapját szíven ütötte a hír, hogy lánya feltételezett gyilkosa „félig” már szabadlábon van. A férfi korábban többször fenyegetőzött azzal, hogy megbosszulja gyermeke halálát. „Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy Izolda édesapja nem fogja beváltani a fenyegetését” – tette hozzá forrásunk.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X