Ingyenes hulladékbegyűjtés Marosvásárhelyen


-A A+

Új szolgáltatást vezetett be Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatal: hívásra ingyenesen szállítja el a tavaszi nagyatakarításkor felgyűlt hulladékot a város területén a hivatal által felügyelt Salubriserv köztisztasági vállalat.

Reggel fél nyolc és este fél nyolc között a hét minden napján kiszállnak a helyszínre a vállalat dolgozói, és az erre a célra felszerelt gépkocsival elszállítják a hulladékot. Az igényeket a 0265-250760-as telefonszámon lehet jelezni – adja hírül a városházi közlemény.

A napokban Marosvásárhelyen több helyen is nagytakarítottak, a fölöslegessé vált bútordarabokat, háztartási eszközöket, ruhaneműt, papírt, hulladékfémet, gallyakat egy-egy utca szélén vagy nagyobb téren gyűjtötték össze. A gyűjtési tevékenységet végig figyelemmel kísérték azok az emberek, akik abból élnek, hogy a szemetes kukákból válogatják ki mindazt a hulladékot, amit még értékesíteni tudnak.

Az egész nap tartó takarítás eredményeként nagy szemétdombok keletkeztek, de a válogatás során számos újrahasznosítható vagy újraértékesíthető, esetleg még használható darab talált gazdára.

Az ingyen igényelhető szolgáltatás bárki kérheti.








EZT OLVASTA MÁR?

X