Kétnyelvű táblák: Bretfelean az ügyészektől fél


-A A+

„Csak a törvényt alkalmazom. Mit mondjak az ügyésznek, ha felelősségre von amiatt, hogy nem alkalmaztam a törvényt?” – jelentette ki hétfőn a maszol.ro-nak a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója.

Valentin Bretfeleant azért kerestük meg, mert a helyi rendőrség tagjai hétfőn becsengettek azokba a házakba, amelyekre korábban önkéntesek kétnyelvű utcanévtáblát tettek ki, és tetemes bírságot helyeztek kilátásba, ha a háztulajdonosok nem távolítják el ezeket.

Bretfelan megerősítette, hogy beosztottjai a „törvénytelenül elhelyezett”, nem hivatalos utcanévtáblák eltávolítására szólítottak fel több ingatlantulajdonost. Elmondta: ha az érintettek 48 órán belül nem tesznek eleget a felszólításnak, kihágásért 50 ezer lejjel terjedő összeggel megbírságolhatók. „Ám a célunk nem a polgárok megbírságolása. Adunk nekik 48 órát arra, hogy a törvényesség útjára lépjenek. Ha ezt nem teszik meg, akkor bírságolunk” – jelentette ki.

A bírság jogalapjára vonatkozó kérdésünkre kijelentette: az építkezések jóváhagyására vonatkozó 1999/50-es számú, illetve a reklámok és hirdetések elhelyezésére vonatkozó 2013/185-ös számú törvény szerint járt el. Arra a kérdésünkre, hogy mi köze egy utcanévtáblának a reklámokhoz, azt válaszolta: bármilyen, közterületre elhelyezett tábla esetében a törvény szerint a polgármesteri hivatalhoz kell engedélyért folyamodni.

Arra a felvetésünkre, hogy egy magánház homlokzata nem közterület, azt nyilatkozta: „normális körülmények között” még a „Harapós kutya” feliratú tábla elhelyezéséhez is a városháza engedélyére van szükség. „Képzelje el, ha a város lakóinak eszébe jutna, hogy mindegyikük helyezzen ki utcanévtáblát a háza falára. Úgy nézne ki Marosvásárhely, mint egy kínai piac” – tette hozzá.

Amikor szembesítettük azzal, hogy a helyi rendőrség a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény, és Claudiu Maior alpolgármester is utasította arra, hogy ne avatkozzon bele a kétnyelvű utcanévtáblák ügyébe, Bretfelean felhívta a figyelmünket: ő nem a városháza, hanem személyesen a polgármester alárendeltje.

Akár le is válthatják Valentin Bretfelean rendőrfőnököt amiatt, hogy pénzbírsággal fenyegette azokat a marosvásárhelyieket, akik ingatlanjára kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki - mondta el Kincses Előd ügyvéd az Erdély FM híradójának. "Ha esetleg Bretfelean mégis, mit sem törődve a törvényekkel, elrendeli a büntető jegyzőkönyvek kiállítását, ezeket a jegyzőkönyveket feltétlenül meg kell támadni a marosvásárhelyi bíróságon. Mindenkinek ingyen elvállalom a jogi képviseletét, és kötve hiszem, hogy ezeket a büntetéseket a bíróság nem semmisíti meg" - mondta Kincses. 

„Claudiu Maior nem arra kért, hogy ne őrködjünk a törvény betartásán. Csupán arra, hogy ne bírságoljuk meg azonnal azokat, akik megszegik a törvényt. És így is jártunk el. A törvény szerint nem is kellett volna felszólítást küldeni az érintetteknek, mi mégis ezt tettük. Lehetőséget adtunk nekik arra, hogy elkerüljék a büntetést” – jelentette ki a helyi rendőrség igazgatója.

Arra felvetésünkre, hogy nem csak a magyarok tiltakoznak, de a román civil szervezetek is felháborítónak tartják az akcióját, Bretfelean kijelentette: nem azon kellene felháborodni, hogy a rendőrség a törvény betartásán őrködik, hanem azokon a magyar fiatalokon, „akik önkényes, provokáló módon, minden engedély nélkül” elhelyezték a házakra ezeket a kétnyelvű táblákat.








EZT OLVASTA MÁR?

X