Monturist ügy: közgyűlésen vitatják a problémákat


-A A+

A Monturist rendkívüli közgyűlésre utazott Gyergyószentmiklós képviselő-testületének küldöttsége, miután a Budapesti V. Kerület is kötélnek állt és a gyergyói tanácstestület többszöri kérésére összehívták a találkozót. A gyergyószentmiklósi küldöttség többek között javasolja a cég áttételét többségi gyergyói tulajdonba, valamint a jelenlegi ügyvezető igazgató, Virág Zsolt, Mezei János polgármester feljelentőjének leváltását.

FRISSÍTÉS:

Nem születtek eredményes döntések a csütörtöki Monturist közgyűlésen, csupán egyetlen konkrét döntésről számolhatott be a hazatért küldöttség, ez pedig a közgyűlés elhalasztása május 28-ára. A tervek szerint ekkor újra összeülnek a cég tulajdonosai, Budapest V. kerületének önkormányzata és Gyergyószentmiklós képviselői. A halasztás oka, hogy a szükséges dokumentumokat nem kapta kézhez idejében a gyergyószentmiklósi küldöttség, így nem tudtak érdemben tárgyalni róluk. Megegyezés született arról, hogy a Monturist ügyvezetője eljuttatja Gyergyószentmiklós önkormányzatának a cég 2014-es évi beszámolóját, valamint a többi szükséges dokumentumot. A gyergyói fél vállalta, hogy hivatalos átiratban kéri az V. kerületi önkormányzatot egy elvi döntés meghozataláról a Monturist többségi részvényeinek átadásával vagy megtartásával kapcsolatban, és az ügyvezető, Virág Zsolt leváltása ügyében. A következő tervezett időpont május 28, a helyszíne ismét Budapest. 

________________________________________________________________________________________________________________

Öt napirendi pontot vitatnak meg csütörtökön a Monturist közgyűlésén: elfogadásra javasolják a cég 2014-es évi beszámolóját; terveket fogalmaznak meg a 2015-ös turistaidényre; tanulmányozzák a törzstőke jogi helyzetét; döntenek a folyamatban lévő bírósági ügyek és más jogi lépések helyzetét illetően; döntenek az ügyvezető személyével kapcsolatosan.

A Monturist cég az utóbbi időben azért lett annyira ismert, mivel a cégvezető, a gyergyószentmiklósi  Virág Zsolt feljelentette a Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, hogy megkárosította a céget, azzal, hogy eladott négy ár olyan területet, amely a cég törzstőkéjének része volt.

Kedden, április 21-én a gyergyószentmiklósi képviselő- testület többek között arról is döntött, milyen álláspontot képvisel a küldöttség a csütörtöki közgyűlésen. Az öttagú küldöttség, Nagy Zoltán alpolgármester, Simon Katalin és Kastal László MPP-s képviselők, valamint Bajkó László és Keresztes Zsombor RMDSZ-es képviselők - ők összesen egy szavazattal rendelkeznek.

Gyergyó egységes álláspontja

„Egységes álláspontot képviselünk, melyről a tanácstestült döntött. Eszerint: az évi beszámolóelfogadására nem adhatjuk szavazatunkat, mivel a Monturist nem mutatta be nekünk a 2014-es év pénzügyi és tevékenységi adatait tükröző dokumentumokat. Előzetesen át kellett volna vizsgálnunk ezeket, ám nem küldték át nekünk, így a beszámolót nem fogadjuk el” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Nagy Zoltán alpolgármester.

Ugyanez a helyzet a cég törzstőkéjét illetően is, hiszen az önkormányzatnak gyakorlatilag nincsenek pontos információi erről, a cég nem bocsájtott számukra dokumentumokat a Monturist kimutatásairól. Szintén az írásos tájékoztatás hiánya miatt a gyergyószentmiklósi fél nem fogadhatja el a bírósági és más jogi ügyekkel kapcsolatos esetleges jelentést sem.

Ami a 2015-re vonatkozó elképzeléseket illeti, javasolni fogják, hogy a Gyilkost-tó körüli, és a Monturist által adminisztrált területekre rendezési tervet készítsenek, Gyergyószentmiklós Önkormányzata javaslatai alapján, a város költségére. Az egyik leglényegesebb javaslat, hogy Gyergyószentmiklós legyen a többségi tulajdonos, ennek érdekében átvenné a budapesti féltől azt a rész-hányadot, amely ehhez a lépéshez szükséges. A tulajdon átadási-átvételi folyamatot legtöbb három hónapon belül szeretnék lebonyolíttatni az ügyvezetővel. Az ügyvezető személyével kapcsolatban a gyergyószentmiklósi képviselő-testület álláspontja Virág Zsolt leváltása. Helyére ideiglenesen Gyergyószentmiklósról neveznének ki egy ügyvezetőt.

A gyergyói küldöttség által előterjesztett javaslatok elfogadása egyértelműen a budapesti fél kezében van, hiszen amellett, hogy a gyergyóiak csak egy szavazatot képviselhetnek, az V. kerület rendelkezik a többségi tulajdonnal is, az ő szavazatuk többet számít.

A Monturist Kft 1996-ban jött létre, többségi tulajdonosa 51 százalékos részesedéssel Belváros önkormányzata, a kisebb, 29 százalékos tulajdonrész Gyergyószentmiklós városé. Hosszú éveken át hallani sem lehetett róla, néhány vitas helyzettől eltekintve. 2014-ben Mezei János polgármester komoly szándékát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a város saját kézbe vegye a cég irányítását, mivel a több mint másfél évtized alatt a Monturist működése ebben a formában csak hátrány a városnak, hiszen ő használja a város gyilkostói területeit. 2015 januárjában az ügyvezető igazgató, Virág Zsolt feljelentése alapján a DNA vizsgálatot indított Mezei Jánosa polgármester ellen a Monturist kezelésében lévő négy árnyi terület törvénytelen elidegenítése gyanújával. 








EZT OLVASTA MÁR?

X