Elkezdték az erdélyi gyöngyhalászatot Szász Jenőék


-A A+

A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) igazgatója, Szász Jenő két évvel ezelőtt meghirdetett „gyöngyhalász-elmélete” mára már Erdélyben gyakorlattá vált: az NSKI munkatársai szórványiskolákból csábítanak el magyar nyolcadikosokat Székelyudvarhelyre. Az RMDSZ tiltakozik.

A kutatóintézet három munkatársa, Ketesdi Imre, Orbán Balázs és Puskás Attila legutóbb április végén a medgyesi Báthory István Általános Iskolát kereste fel. Kérésükre Szederjesi György igazgató összehívta a nyolcadikos diákok szüleit, akikkel ismertették a Magyar gyermek magyar iskolába elnevezésű ösztöndíjprogramot.

A mézesmadzag

„A mézesmadzag az volt, hogy a nyolcadikos diákok ingyen szállást és étkezést kapnak, ha egy székelyudvarhelyi középiskola kilencedik osztályába iratkoznak. Sőt a kutatóintézet munkatársai azt is megígérték, hogy kifizetik havi két hazautazásuk költségeit is” – számolt be a maszol.ro-nak az igazgató, aki egyben a nyolcadikosok osztályfőnöke is.

Szász Jenő elméletét elsőként a maszol.ro ismertette. Szász Jenő két évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán is megütközést keltett, amikor az úgynevezett gyöngyhalászmódszert is emlegette, melynek lényege a magyarságához jobban ragaszkodó, tehát „nemzetratégiailag értékes" emberek kitelepítése. Utóbb lapunknak kifejtette: a szórványkollégiumokat nem a szórványban kellene létrehozni, hanem a Székelyföldön kell működtetni. Érvei szerint ha Székelyföldön szocializálódnak a szórványban született fiatalok, akkor nem Magyarországra vagy nyugatabbra vándorolnak ki, esetleg asszimilálódnak, hanem a Székelyföldet erősítenék, ez a régió pedig a kivándorlás miatt amúgy is demográfiai utánpótlásra szorul.

Szederjesi György elmondta, az iskola nyolcadik osztályának jelenleg hét tanulója van. Magyar kilencedik osztály ősztől nem indul, mert ehhez nincs elegendő diák, így a medgyesi gyerekek kénytelenek román iskolában folytatni a tanulmányaikat. Ennek ellenére az igazgató károsnak tartja a magyar diákok elcsábítását.

Ellenérzéseit azzal magyarázta, hogy a jelenlegi hetedik osztályban 13 diák van, így jövőre ismét indulhatna magyar kilencedik osztály a városban. „Mi történik, ha a jelenlegi hetedikeseinket is elcsábítják jövőre ezek az emberek? Vagy ha a jelenlegi nyolcadikosok középiskola-választása befolyásolja majd a kisebbekét? Akkor már fölöslegesen indulna magyar kilencedik osztály, mert már nem lesz kinek” – magyarázta a pedagógus.

Szavai szerint a nyolcadikosok szüleit nem lelkesítette a budapesti intézet munkatársainak ajánlata. „Nem nagyon hajlanak arra, hogy Székelyudvarhelyre küldjék a gyereküket. Egy gyerek kivételével, aki már amúgy is Udvarhelyre készül” – mondta az igazgató.

Magyar gyermek magyar iskolába

Puskás Attila marosvásárhelyi tanártól megtudtuk: az NSKI tavaly indította el a Magyar gyermek magyar iskolába elnevezésű programját (amelynek egyébként nyoma sincs az intézet honlapján – szerk. megj.). Ennek keretében ajánlanak fel ösztöndíjat a szórványban élő nyolcadikos magyar diákoknak, akik amúgy a nyolcadik elvégzése után román iskolában folytatnák tanulmányaikat, mert településükön és a megyében nincs magyar középiskola.

A NSKI munkatársa elmondta, kísérleti jelleggel már 2014-ben meghirdették az ösztöndíjakat: négy magyarpéterfalvi (Fehér megye) diákot helyeztek el Székelyudvarhely különböző magyar iskoláiban. Idén már Beszterce és Szeben megyei, összesen egytucat szórványiskolát is megkerestek az ajánlattal. Azokat a tanintézményeket keresték fel, ahonnan a statisztikák szerint a diákok románul folytatják tanulmányaikat. Olyan iskolákban azonban nem jártak, amelynek diákjai a nagyenyedi kollégium kilencedik osztályába iratkoznak – hangsúlyozta.

Szász Jenőhöz Orbán sem mer hozzányulni. „Mindenféle csatornákon keresztül küldjük az üzenetet Budapestre, hogy nagyon nincs rendben, amit Szász Jenő intézete művel Erdélyben. Ennél többet egyelőre nem tehetünk” – jelentette a maszol.ro-nak az RMDSZ egyik, név nélkül nyilatkozó politikusa. Forrásunk szerint ezt a folyamatot azért nehéz leállítani, mert az NSKI működésébe senki nem tud beleszólni, még Orbán Viktor sem. „Ennek a hátterében a Fideszen belüli erőviszonyok állnak. Szász Jenő köztudomásúlag Kövér László házelnök kegyeltje. Mindenki tudja, hogy az NSKI egy hülyeség, csak senki nem vállalja a konfrontációt Kövérrel” – magyarázta.

Elvesznének a nemzet számára

„Ez segítségnyújtás azoknak a gyermekeknek, akik különben elvesznének a nemzet számára. Ha ugyanis román iskolába mennek, akkor nem biztos, hogy megmaradnak magyarnak. Ez az asszimiláció egyik lépése” – magyarázta. Tájékoztatása szerint az ösztöndíjprogram Székelyudvarhelyre korlátozódik, és "a gyerekeket nem hagyják őket magukra". A diákok elszállásolásában az egyházak segítenek, így egyházi nevelést, illetve a szinte színmagyar városban „egy nemzeti többletet” is kapnak.

A NSKI munkatársa szerint az általuk felkeresett szülők és pedagógusokon általában örvendenek az ajánlatnak, mert a szórványmegyékben sok esetben csak egy-két szakon folytathatják tanulmányaikat magyarul a nyolcadikosok. „Az nem működik, hogy a gyerek fodrász akar lenni, és kénytelen textilipari dolgozóvá válni, mert magyarul csak az van. Ezért inkább román iskolába mennek” – részletezte.

"A szórványkérdés sokkal összetettebb"

Arra a felvetésünkre, hogy az ösztöndíjprogram éppen a szórványosodást gyorsítaná fel, Puskás Attila kijelentette: ez a kérdés „túl van dimenzionálva”, mivel a program kis számú diáknak szól. „Mi a szülőknek ezt felajánljuk, és a szülő dönt, függetlenül attól, hogy ki mit gondol” – fogalmazott.

A medgyesi magyar iskola igazgatójának vádjára, miszerint az ösztöndíjprogram hosszú távon éppen a szórványoktatás elsorvasztásához járul hozzá, Puskás Attila úgy reagált: a szórványkérdés sokkal összetettebb. „Kérdés az, hogy például a medgyesi iskola nyolcadikosai a helyi magyar kilencedik osztályba akarják majd folytatni? A mai világban ez nem így működik. Nagyon merev felfogás az, hogy minden magyar gyereket ugyanabba az iskolába kell terelni” – jelentette ki.

Tiltakozik az RMDSZ. A Szeben megyei RMDSZ elnöke szerdán közleményben tiltakozott az NSKI munkatársainak eljárása ellen. Balázs Béla szerint a fiatalok elcsábítása helyett a helyi lehetőségek fejlesztését, a szülőföldön maradás segítését kell célul kitűzni szórványvidéken. „El kell kerülnünk azt, hogy közösségünk lassanként kikopjon, de erre nem az a megoldás, hogy kiköltöztetjük, elcsábítjuk egyenként szülővárosából, szülőfalujából a fiatalt, hanem az, hogy megteremtjük az itthon maradás lehetőségeit. Ha ezeket a lehetőségeket nem teremtjük meg, a szórványban nagyon gyorsan kiürülnek az iskola padjai” – fogalmazott közleményében a politikus. Szász Jenő „gyöngyhalász-elméletének” gyakorlatba ültetése ellen korábban Molnár Zsolt Temes megyei képviselő is tiltakozott.

Szász MPP-s bizalmasai az NSKI referensei

Puskás Attila kérdésünkre elmondta: Ketesdi Imrével és Orbán Balázzsal együtt referensi állást tölt be az NSKI-nél. Pontos munkaköri leírásáról és feladatairól azonban nem kívánt beszélni. „Erről nem tudok nyilatkozni. Szórványügyben beszélhetek, de a budapesti munkakapcsolatomat nem szeretném részletezni” – mondta a marosvásárhelyi pedagógus.

A maszol.ro szerdán nem tudta elérni az NSKI igazgatóját. Szász Jenőt az intézet rekrutációs politikájáról is kérdeztük volna, ugyanis a szórványiskolákból diákokat elcsábító három beosztottja közül kettő a Magyar Polgári Pártban is fontos tisztséget töltött be korábban. Szász Jenő elnöki mandátuma idejént Orbán Balázs a párt ügyvezető elnöke, Ketesdi Imre pedig a székelyudvarhelyi szervezet elnökségi tagja volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X