Mekkora fizetést kapnak a törvényhozók?


-A A+

Romániában egy törvényhozó 5000 lej körüli fizetést kap, ám ennek mintegy kétszeresét költheti képviselői vagy szenátori irodája működtetésére, továbbá úti- és szállásköltségei jelentős részét is elszámolhatja.

Erre alapozva a România Liberă című lap egy 2011-ben készült összehasonlítás nyomán arra a következtetésre jutott, hogy - bár a magyarországi törvényhozóknak nagyobb a fizetésük - a román államnak háromszor annyiba kerül egy törvényhozó, mint Magyarországnak - írja az MTI.

Az MTI annak kapcsán írta ezt, hogy a honatyák kedden megszavazták maguknak a különnyugdíjat. Az MTI emlékeztet, Romániában a bruttó átlagbér áprilisban kevéssel haladta meg 2500 lejt, az átlagnyugdíj pedig 890 lej volt.

A törvény plénumi vitáján a kezdeményezők nevében Anghel Stanciu szociáldemokrata képviselő a "parlament visszavételére" szólította fel a törvényhozókat, és azzal érvelt, hogy nem lehet erős, a korrupció kísértésének ellenálló törvényhozása az országnak, ha a parlamenti juttatások nem vonzóak. 

Kerekes Károly, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, aki 1990 óta tagja a bukaresti parlamentnek, arra emlékeztette társait, hogy 2010-ben a gazdasági válság idején hétféle speciális nyugdíjat (köztük a törvényhozóit) töröltek el, egyedül a bírákét "mentette meg" az alkotmánybíróság, akik - statútumuk szerint - 25 ezer lejes öregkori juttatásra számíthatnak.

A parlament már több speciális nyugdíjat "visszaállított", a soron következő a speciális katonai juttatás megszavazása. 

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint már csak ez a törvény hiányzott ahhoz, hogy a bukaresti parlamentbe vetett bizalom minden más közintézménynél alacsonyabb szintre süllyedjen: szerinte ez a bizalmi szint magát a demokráciát veszélyezteti.

A parlamenti különnyugdíj visszahozása azt követően került (is) a sajtó célkeresztjébe, hogy a módosítás egyik kezdeményezője, Vasilica Steliana Miron azzal példálózott: a férje tartja el, mert szenátori fizetése fodrászra sem elég.








EZT OLVASTA MÁR?

X