Répás szerint minden rendben a csángó oktatással


-A A+

Megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon és rendben vannak a gazdasági elszámolások is – részletezte Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes magyarországi államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.

Anyagilag is vonzó Moldvában a pedagógusi állás?

A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás, tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást. Répás Zsuzsanna arra is kitért, hogy a programban résztvevő tanárok számára megnyugtatóbb, kiszámíthatóbb fizetést és kiegészítő juttatást is tudnak biztosítani.repas-zsuzsanna

„Ma már anyagi szempontból is vonzó tanárnak, tanítónak állni Moldvában" - fogalmazott Répás. Hozzátette: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) bevonásával 96 millió forintból, összességében 36 százalékkal olcsóbban tudják működtetni a programot.

Megerősítenék a programot

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke kiemelte: a programban amely szeptembertől 200 gyermekkel bővült, több mint negyven pedagógus vesz részt, a támogatások több mint kétharmadát a személyi juttatások teszik ki.

Kiemelte: tárgyalásokat folytatnak a Pusztina Házért Alapítvánnyal az általuk működtetett oktatási program integrálásáról. Egy-egy oktatási helyszín támogatására egységes támogatást számítottak ki, ugyanakkor problémát jelent a csángómagyarok szövetsége tulajdonában lévő ingatlanok működtetése. Erről szeptember óta próbálnak megállapodni a program korábbi működtetőjével, most úgy tűnik, hogy néhány napon belül ez sikerrel járhat.burus siklodi botond

Burus Siklódi Botond hangsúlyozta: szeretnék megerősíteni a programot és annak hitelét visszaszerezni, célként jelölte meg továbbá, hogy közelítsék az iskolához a jelenleg még nagyobb részt iskolán kívüli tevékenységeket. Ennek érdekében tárgyalnak a Bákó megyei tanfelügyelőséggel.

Pogár László: no comment

A maszol.ro-nak korábban Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) azt nyilakozta: veszélybe sodorta a moldvai csángók magyaroktatását a program lebonyolításának ettől a tanévtől bevezetett új rendszere. Mint megírtuk, főkeg az okozott zavart, hogy a pedagógusszövetség elsősorban a programban résztvevő tanárok munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésének alapelvein változtatott.

Pogár László kedden nem kívánta kommentálni Répás Zsuzsanna és Burus Siklódi Botond budapesti kijelentéseit. Azt azonban megerősítette, hogy jelenleg az MCSMSZ és az RMPSZ tárgyalásokat folytat többek között a magyar házak működtetéséről.

A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt februárig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. Februártól vette át a program működtetését az RMPSZ. {loadposition szeben}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X