Két rendőr erőszakolt meg egy 15 éves lányt Călăraşi megyében


-A A+

Őrizetbe vették a Călăraşi megyei rendőrkapitányság két rendőrét, amiért a gyanú szerint megerőszakoltak egy 15 éves lányt - tájékoztat a Mediafax.

A lány egy elhelyezőközpontból szökött meg, a rendőrök találták meg az utcán.

A tinédzserlányt 2013-ban vette gondozásába a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, miután a szülei elhagyták. Perişoru település elhelyezőközpontjában viselték gondját, ahonnan többször is megszökött. Legutóbbi szökése tragédiával végződött: a két rendőr Călăraşi megyeközpont egyik parkjában rátalált, majd a gyanú szerint megerőszakolta.

A lány beszámolója szerint a rendőrök a parkban megfenyegették, ha nem engedelmeskedik, visszaviszik a központba, majd egy mezőre vitték, ahol erőszakot követtek el rajta.

A 15 éves lány ezt követően, csütörtök este került vissza a nevelőközpontba, péntek, azaz ma reggel pedig kihallgatták.

A lány Cuza Vodă településről származik. Apja Spanyolországban dolgozik, anyja pedig a kisebb gyermeke javára lemondott róla.

A két rendőr előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság. Gabriel Oprea kormányfőhelyettes a Mediafaxnak úgy nyilatkozott, függetlenül a bíróság döntésétől a két rendőrnek többé semmi dolga a rendőrség kötelékében.








EZT OLVASTA MÁR?

X