Az Azomureș környezetszennyezése ellen tiltakoztak a marosvásárhelyiek


-A A+

Mintegy félezren tiltakoztak csütörtök délután a December 21. Egyesület felhívására válaszolva Marosvásárhelyen a prefektúra épülete előtti téren és parkban az Azomureș vegyi kombinát környezetszennyezése ellen. A demonstrálók román és magyar nyelven skandálták, hogy tiszta levegőt akar akarnak szívni a városban.

„Nem akarunk elgázasítást, Marosvásárhely nem Auschwitz! Tiszta levegőt Marosvásárhelyen! Egészséges levegőt akarunk! Egészségesek akarunk maradni!” – ez volt olvasható a tüntetők transzparensein. Egyesek szerint kevesen jöttek el a tiltakozásra, a szervezők viszont elégedettek voltak, úgy vélték, kezdetnek nem rossz, hogy ennyien, körülbelül 500-an vannak.

Lucian Goga prefektus személyesen vette át a demonstrálók petícióját Hamar Alpár Benjámintól, a tiltakozás kezdeményező December 21. Egyesület elnökétől. Hamar Alpár Benjámin a Maszolnak elmondta, a tiltakozást folytatják, további hasonló tüntetéseket terveznek.

Vass Levente marosvásárhelyi politikus a tüntetést megelőzően Facebook-bejegyzésben bírálta az RMDSZ-t, amiért nem biztatja tagjait és szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a tiltakozáson. A demonstráción jelenlevő Peti András alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, valamint Soós Zoltán, a megyei szervezet alelnöke a Maszolnak elmondták: a szervezők hangsúlyozottan felhívták a figyelmet arra, hogy ez kimondottan civil demonstráció lesz, és megkérték a politikai pártokat arra, hogy ne próbálják saját érdekeikre használni a tiltakozást. 

FRISSÍTÉS: A tiltakozó akcióra közleménnyel válaszolt az Azomureș sajtóirodája. A Maszolnak is eljuttatott sajtónyilatkozat szerint a főrszévényes svájci Ameropa cég és a kombinát vezetősége tiszteletben tartja valamennyi állampolgár jogát, hogy véleményt nyilvánítson a környezetét érintő jelenségekről.

Az Azomureș főrészvényese a közleményben biztosítja a lakosságot és a városi hatóságokat, hogy betartja a vállalt határidőt, és 2016. január 1-re működésbe állítják a környezetkímélő berendezéseket a vegyi kombinátban. Kitérnek arra is, hogy 2012. tavaszán türelmi időt kaptak a román államtól a szűrőberendezés korszerűsítésére, az Ameropa pedig az utóbbi 30 év legmodernebb beruházásába kezdett bele.

A közlemény szerint jelenleg minden erőfeszítést megtesznek a vegyiüzem vezetői, hogy a mostani körülmények között eleget tegyenek a környezetvédelmi előírásoknak, és ne lépjék át az ammónia-szennyezés megengedett mértékeit. Év végéig fokozatosan áttérnek az új technikára, így január 1-től már a legnagyobb biztonsággal működhet a műtrágyagyár, anélkül, hogy a környezetet szennyezné - olvasható az állásfoglalásban. 








EZT OLVASTA MÁR?

X