Hivatalosan is megkezdődtek a Kolozsvári Magyar Napok


-A A+

A hétfő esti nyitógálával hivatalosan is elkezdődött 6. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat. A köszöntőbeszédek után a budapesti Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című előadását mutatták be a sétatéri színházban.

"Kicsit talán túl magabiztosak, túl optimisták vagyunk, pedig most sincs minden rendben" - emelte ki beszédében Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, aki a rendezvény támogatásáért köszönetet mondott a magyar kormánynak, intézményeknek, egyházaknak, iskoláknak, a megyei és városi tanácsnak, valamint "a legtöbb kicsi támogatást" adó vállalkozói szférának.

Az idei rendezvény központi témája a kárpátaljai, ukrajnai helyzet, hiszen az erős közösség nem az, amelyik legyőzi a másikat, hanem amelyik segíteni tudja azt - emelte ki a szónok.

Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke arról beszélt: a civil szféra és a politikum komoly összefogásából jött létre a KMN, mindenki számára világos volt, hogy kicsinyes érdekeknek nem szolgáltatható ki a rendezvény. A politikus emlékeztetett, az első Magyar Napokkal szemben még érezhető volt szkepticizmus a román városi tanácsosokban, mindössze szimbolikus összeget utaltak ki a támogatására, mára ez azonban változott.

Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja elmondta, élni akaró, életerős közösség a magyar, a mostani rendezvény pedig impozáns, így a hazatalálás, legalábbis az otthonosság érzetét fokozhatja. "A rendezvények azonban véget érnek, így arra van szükség, hogy nekünk, akik a kincses városban élünk, minden évben Magyar Napunk legyen - amikor beszélgetünk, álmodunk, imádkozunk. Ajánlata szerint a rendezvény lezárásakor tudatunkban és emlékünkben ne zárjuk le a Magyar Napokat" – mondta a diplomata.

Gheorhe Surubaru, Kolozsvár alpolgármestere Emil Boc üzenetét tolmácsolta, aki nem lehetett jelen a nyitógálán. Üzentében a polgármester Kolozsvár multikulturalitására hívta fel a figyelmet, arra, hogy Cluj/Kolozsvár/Klausenburg "mindannyiunk számára az otthont jelenti".

A politikum összefogása nélkül nem jöhetett volna létre a KMN, örvend, hogy szervezeteik, tagjaik, de tulajdonképpen minden erdélyi magyar politikai magyar párt jelen van a rendezvéy szervezésében - mondta el Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke.

Megújulás előtt

Németh Zsolt, Magyarország külügyi bizottságának elnöke kiemelte: a Farkas utcai templom újjáavatása hatása alatt van egy napja, meggyőződése szerint pedig ez az esemény a megújulás folyamatába tartozik. Nemcsak Kolozvár újul meg, tette hozzá, hanem Budapest is. „Ha kinézek az Országgyűlés ablakán, sok mindent láthatok onnan, többek között a Mátyás templomot is - amikor pedig a Farkas utcai templomot avatták, a budapesti épületet láttam lelki szemeim előtt, hiszen azt is bástya őrzi, és Mátyás király alapította mindkettőt" – jelentette ki a magyarországi politikus.

Az elmúlt napokban zajló diplomáciai vitákról elmondta: a kezük nyújtva van, várják "azt a vezetést, amely a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján készen áll a román-magyar együttműködésre." Hamarosan a reformáció ötszázadik, a trianoni döntés századik évére emlékeznek, ezek az évfordulók újabb kérdéseket vetnek fel a megújulásról, amelynek most is kényszere alatt vagyunk - emelte ki Németh Zsolt.

Kárpátaljai hangok

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédében kitért arra, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor a szövetség létrejött, első ízben az erdélyi magyaroknak gyűjtöttek. Azóta fordult a kocka, és örvend annak, hogy a rendezvényen a kárpátaljai magyarok számára is gyűjtést szerveztek.

A gála előadásáról elmondta, reméli, hogy az Ukrajnában is játszott műsor megérttette az emberekkel, hogy együttműködve kell megőrizni a kulturális értékeket. A kárpátaljai magyarság nem fél felvállalni magyarságát, és hálás köszönet jár az erdélyi magyarok támogatásáért - zárta beszédét.

"Még mindig nem biztosítják elemi jogainkat, Kolozsvár értékeit folyamatosan és szisztematikusan rombolják" - figyelmeztetett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki a szászok és zsidók likvidálásáról is megemlékezett. A KMN félévtizedes tüneményes felfutása csodaszámba megy, Erdély több példával is tanított élni akarást – vélekedett.

Trend és rend

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke kifejtette, Kolozsvár mindig befogadta az embereket, a teljesítmény számított, a város ettől volt erős. A magyar kultúra, történelem jegyzi, hogy teljesítményből közösségi szinten is volt pozitív példa, ez a közösségi teljesítmény adta meg a kolozsvári magyaroknak az erőt, hogy a nehéz idők ellenére is büszkén vállalják a múltat. "A magyarok mellett a romná többség hosszú idő után, de visszautasította Funart, azt a nacionalizmust, ami az itt élő magyar közösséget a kilátástalanságba kergette" - fogalmazott a politikus.

Kelemen Hunor szerint trendiség mellett a rendre is szükség van, arra, hogy a Mátyás-szobor összefestőit meg is büntessék, igazságot szolgáltassanak Mátyásnak. "Akkor lesz erős a kolozsvári román közösség is, amikor megbünteti a hasonló cselekményeket" – hangsúlyozta.

A politikus kijelentette: a KMN számára azt jelenti, hogy a magyar közösség élni akar, össze akar tartani, szolidáris akar lenni. "A kárpátaljai magyar közösség iránti szolidaritásunk van most előtérben, a reménységüket, erejüket pedig így tudjuk megerősíteni. Ez a szolidaritás a kolozsvári magyarság részéről a Magyar Napokat hatodik alkalommal hozta létre, ez a rendezvény pedig a jövő felé mutat" - tette hozzá Kelemen Hunor.

A beszédek után a budapesti Magyar Állami Népi Együttes előadását mutatták be.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X