A családállítás módszerével a számunkra érthetetlen eredetű lelki-testi terheink okaira és feloldási lehetőségeire láthatunk rá, felismerve a családi rendszerünkben, felmenőink kapcsolataiban rejtező felborult rendet. Az előző két hétvégén Kolozsvár és Marosvásárhely adott teret kiscsoportos családállításnak, a következő két hétvégén Szilágynagyfaluban és Nagyváradon várja Balogh Zoltán kolozsvári pszichoterapeuta az érdeklődőket, gyógyulni vágyókat.

Erdélyben alig egy évtizede szerveznek családállításokat, kezdetben magyarországi meghívottakkal, később helyi pszichológus szakemberek, tanácsadók vagy alternatív gyógyászok is továbbképezték magukat ebbe az irányba, amelyet rokonterületekről legtöbben azért támadnak, illetve túljelentkezés is emiatt nincs, mivel a módszer működésének és hatékonyságának hogyanja tudományosan nem teljesen lekövethető, inkább az érzésekre, észlelésekre, intuícióra alapoz, ezért sokszor „misztikusnak” tűnik.

„Van egy jól megalapozott elméleti háttere, azon túl pedig a gyakorlat, a tapasztalat azt mutatja, hogy működik. Nem mindent tudunk megmagyarázni, de nem is kell erre föltétlenül törekednünk” - mondja Balogh Zoltán családállítás vezető, aki valamennyi csoportfoglalkozásos alkalom első órájában mindenki számára nyitott előadást tart a módszerről, olykor pedig bemutatót is, hogy ne csak hallani, hanem látni és érezni is lehessen, mi fán terem a családállítás.

Falatnyi szubjektív: így zajlik

Körben ülünk. Nem ismerjük egymást. Csak neveket tudunk, és pár frissen megosztott adatot, hogy mégse legyünk teljesen idegenek. Valaki feláll és átvándorol saját helyéről a vezető melletti üres székre. Elmondja a „témáját”. Hogy párkapcsolati gondjai vannak: senkivel nem képes hosszabb távon együtt maradni. Ennyit mond. A vezető még feltesz pár kérdést. Aztán a témahozó kiválaszt valakit, hogy képviselje az „akadályt”, valakit, hogy legyen maga a párkapcsolat, és valakit, hogy őt képviselje. Beállítja őket a körbe, olyan felállásban, amiről úgy érzi, megfelel a probléma képi kivetülésének. A szereplők befele figyelnek. Egyikük közelebb menne a másikhoz, a másik inkább nem, a harmadik legszívesebben a földre feküdne. Elmondják. Megteszik. Sorra jönnek a késztetések, a szereplők megosztják. A vezető irányít: tegyék meg, ne tegyék meg, mondjanak vagy ne mondjanak egymásnak is valamit.

Fokozatosan kiderül, hogy a témahozó nagyapja fiatalon öngyilkos lett, és a nagymama többé senkit nem mert közel engedni magához, nagy szeretettel nevelt unokája pedig tudattalanul, de szolidaritásból átvette a terhét. Röntgen-kép. Ez a magyarázat. A témahozó a kulcsjelenetnél áll be saját helyére, és onnan mondja ki az oldómondatokat, amelyeket a vezető súg neki: Te a nagymamám vagy, és én az unokád vagyok. Segíteni akartam és jogtalanul elvettem a sorsodat. Most visszaadom neked. Sajnálom, hogy boldogtalan voltál. Nézz rám szeretettel, ha nekem sikerül igazi társra találni. Leírhatatlan szépségűek az utolsó jelenetek, amikor a lélek szintjén válasz érkezik, megoldás születik. Beszélni nem szabad róla egy hónapon át. Emészteni kell, és a mélyben beindul a változás, a gyógyulás. Majd lassan – napok, hetek, de lehet, hogy hónapok múlva – mindez a fizikai valóságban is megmutatkozik.

„Felhőből letölthető” kollektív tudás

Bert Hellinger ma is élő pszichoterapeuta a nyolcvanas évek második felében kezdte el a család(fel)állítás módszerének kidolgozását. Elméletét egy olyan morfogenetikus mező létezésére alapozza, amely révén egy-egy rendszer (pl. család) tagjai kapcsolatban vannak egymással, és hatnak egymásra. A felhőként (cloud) működő mező létezését biológusok sem tagadják. „Labirintusba helyezett patkányokkal kísérleteztek a Harvard egyetemen, és azt figyelték meg, hogy 15 év alatt az első generáció 200 hibát vétett átlagosan, az utolsó generáció viszont már csak húszat, mintha a megszerzett tudást valahogyan továbbörökítették volna” – magyarázta Balogh Zoltán.

Ez már önmagában lényeges felfedezés, de később elvégezték ezt a kísérletet Ausztráliában is, ahol a patkányoknak már az első generációja szignifikánsan kevesebb hibát vétett, mint az amerikai patkányok első generációja, habár nem voltak leszármazottai az említett patkánypopulációnak. A későbbi generációk is sokkal jobban teljesítettek. „Ugyanígy a családi minták is tovább adódnak, a negatívak és a pozitívak egyaránt. A családállítás segítségével a negatív minták továbbvitele megállítható” – állítja a szakember.

A szeretet rendjei

Hellinger módszerének alappillérét képezi a szeretet három rendje: az odatartozás, a hierarchia és a kiegyenlítődés rendje. Bármelyik felborulása rendszerszintű problémát generál. Az első azt jelenti: mindenkinek joga van hozzá és szüksége van rá, hogy elismerjék odatartozását ahhoz a családhoz, amelybe beleszületett – ha valakit kiközösítenek, kitagadnak, elhallgatnak, a tény megbosszulja önmagát. A családban létezik egy természetes hierarchia: „aki előbb érkezett a családba, annak több joga van”. Vagyis a felmenőknek jár a tisztelet azért, mert tőlük ered az életünk. Az elsőszülöttnek is vannak előjogai. De párkapcsolatoknál is van sorrend, főleg ha több házasságról vagy nagyon komoly kapcsolatról van szó: a későbbi párnak el kell fogadnia a maga helyét.

A kiegyenlítődés rendje arra vonatkozik, hogy ha egy családtag nem tud megbirkózni valamilyen problémával, elhallgathatja, magába fojthatja, egyik utódja tudattalanul mégis átveheti azt tőle, és bár az nem a saját problémája, mégis próbálja megoldani, miközben más sorsát kezdi el élni a maga élete helyett. A kiegyenlítődés rendjéhez tartozik az adni és elfogadni tudás fontossága. Az az elmélet, hogy a harmonikus kapcsolatban mindig egy kicsit többet ad a másiknak, mint amennyit kapott, már ha kellemes dologról van szó – hogy a szeretet növekedjen. Ha rosszat adnak valakinek, azt is jó viszonozni, de kisebb mértékben – hogy a feszültség fogyjon, és kialakuljon a feloldás lehetősége. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” – idézi Balogh Zoltán a bibliai mondatot, amely szerinte éppen erről szól.

A rend visszaállítását a csoportfoglalkozás keretében oldómondatok segítenek megvalósítani. Bart Hellinger dél-afrikai misszionáriusként látta a zuluknál, hogy ha valakik valamilyen konfliktusba keveredtek, összegyűltek a mezőn, és néhány típusmondatot kimondva rövid időn belül megoldották a problémát. Innen erednek a hellingeri családállításban oly fontos szerepet játszó „oldómondatok”, amelyeket a témahozó szájába ad a vezető, például a fentebb említett módon.