Teljességre törekvő felmérést végez a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése terén az RMDSZ


-A A+

A Kulturális Autonómia Tanács döntése értelmében teljességre törekvő felmérést végez a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése terén az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. Az újratervezés jegyében, a monitorizálás első részeként az önkormányzatok, ezek intézményei, valamint a központi államigazgatási hivatalok alá tartozó intézmények anyanyelvhasználatát ellenőrzi a Szövetség.

„Az anyanyelv közigazgatásban való használatának jogszabályi feltételei adottak, bár a 20 százalékos nyelvhasználati küszöböt csökkenteni kell, és a hatályos jogszabályok közül több pontosításra, javításra szorul” – fogalmazott Székely István KAT-elnök, a Szövetség társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke október 22-én, csütörtökön. Kiemelte: az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kell fordítani a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésére, hiszen sok helyen ezek használata esetleges. „Fontos a nyelvi jogaink, az ezekkel való élés tudatosítása a lakosság körében, hiszen ez képezheti alapját az anyanyelv mindennapok joggyakorlatában való használatára” – tette hozzá.

Az intézményneveket tartalmazó feliratok kétnyelvűsége mellett fontos az önkormányzatok internetes honlapjának kétnyelvűsége is – érvelt Ilyés Gyula önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök. „Gyakran azt tapasztaljuk, hogy a magyar nyelvű honlapok hiányoznak, vagy szóhasználatuk helytelen, illetve adattartalmuk esetleges. A saját polgármestereinket arra kérjük, fordítsanak nagyobb figyelmet a magyar nyelvű tájékoztatásra" – mutatott rá.

Nagy Zoltán úgy véli, a Szövetség területi szervezeteinek bevonása az anyanyelvhasználat gyakorlatba ültetésének monitorizálásakor elengedhetetlen azokon a településeken, ahol az etnikai arányok következtében a magyar közösség élhetne anyanyelvi jogaival. „Munkatársaink minden ilyen településen fotódokumentációt készítenek a közintézmények névtábláiról, amely jogsérelem esetében a további intézkedések alapját képezi” – összegzett a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök.

A nyelvi jogok gyakorlatba ültetése folyamatának második szakasza, amely a lakossági ügyintézés nyelvhasználatára tér ki, a jövő hónap elején indul. Az ellenőrzés fontos a Románia által aláírt nyelvi charta szempontjából is, hiszen ehhez az RMDSZ árnyékjelentést készített, amelyet a felmérés nyomán esettanulmányokkal egészít ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X