A restitúciós bizottság elutasította a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását


-A A+

A kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság elutasította a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének.

Amint Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános helynöke az MTI-nek pénteken elmondta, a bizottság szeptemberben tárgyalta a Batthyáneum ügyét, és egy bő héttel ezelőtt értesítette a főegyházmegyét a kedvezőtlen döntésről.

A Batthyányi Ignác püspök által alapított könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek, ősnyomtatványok mintegy háromnegyedét.

"Arra hivatkoztak, hogy a visszaigénylő nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal. A könyvtárat és a csillagvizsgálót ugyanis az érsekség kérte vissza, a telekkönyvben viszont tulajdonosként a Csillagda bejegyzés szerepel" - magyarázta az általános helynök.

Hozzátette, általános gyakorlat volt egykor, hogy nem magát az egyházat, hanem az egyház valamely belső egységét tüntették fel tulajdonosként. Elmagyarázta, ma is az érsekség tulajdonában van a Csillagda nevű szőlős, ennek a bevételeiből fedezték egykor a könyvtár és a csillagvizsgáló fenntartási költségeit. 

Az államnak kártérítést kellett fizetnie

Az államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A strasbourgi bíróság azért marasztalta el az államot, mert 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatta vissza a Batthyáneum épületét az egyháznak, de a tényleges visszaszolgáltatásra nem került sor. 

A restitúciót a Szociáldemokrata Párt Fehér megyei szervezete támadta meg peres úton. A Gyulafehérvári Táblabíróság 2003 októberében jogerős ítéletben utasította el a visszaszolgáltatást arra hivatkozva, hogy Batthyány Ignác püspök az egyházára és Erdélyre hagyta az értékes könyvtárat, Erdély pedig jelenleg Románia része. 

Az 1998-ban elindított visszaszolgáltatás csak az ingatlanra terjedt ki. A 2002-ben elfogadott restitúciós törvény immár az ingatlanokkal együtt államosított ingóságok visszaszolgáltatásáról is szólt. Az e törvény alapján benyújtott újabb visszaigénylési kérvényére adott most elutasító választ a bizottság. 

Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek elmondta, az egyház fellebbez a bizottsági döntés ellen, és soha nem mond le arról a könyvtárról, amelyet egykori püspöke hozott létre, és amely a kommunista államosításig az egyház tulajdonában volt. 

A Batthyáneum esetében a könyvtárban őrzött kódexek, ősnyomtatványok felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Ezek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.








EZT OLVASTA MÁR?

X