Már kilencen vannak rács mögött a bukaresti tragédia miatt


-A A+

Őrizetbe vették hétfő délután a bukaresti tűzvész közvetett okait feltáró korrupcióellenes ügyészek (DNA) a Bukaresti Felügyelőség két alkalmazottját. Hivatali visszaéléssel gyanúsítják őket. Ezzel a rács mögé került személyek száma elérte a kilencet ebben az ügyben.

Az ügyészek közleménye szerint Radu Antonina és Matei George Petrică, a felügyelőség ellenőrei tudtak arról, hogy a fővárosi Colectiv klubnak nincs tűzrendészeti engedélye, mégsem hozták meg a törvényben előírt intézkedéseket. A két felügyelő 2014 szeptembere és 2015 márciusa között többször is megfordult a szórakozóhelyen, de nem állítottak ki jegyzőkönyvet a rendellenességekről, és nem értesítették ezekről a feletteseiket sem.

Mint ismert, elsőként a klub három tulajdonosát tartóztatták le, öt nappal a tragédia után. Később vizsgálati fogságba került Bukarest negyedik kerületének volt polgármestere, Cristian Tudor Popescu Piedone, majd a tragédia estéjén tartott koncert pirotechnikai eszközeit biztosító cég két tulajdonosa, illetve egy pirotechnikus is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X