Bírák és ügyészek szállták meg a csíkmadarasi községházát


-A A+

Törvényszéki, prefektúrai és ügyészségi alkalmazottakból álló hattagú küldöttég helyszínelt pénteken a csíkmadarasi községházán. A polgármesteri hivatal homlokzatán lévő magyar zászló érdekelte őket.

A községháza közleménye szerint a küldöttség Hargita megye prefektusa feljelentésének ügyében érkezett Csíkmadarasra. Jean-Adrian Andrei azért emelt panaszt Bíró László polgármester ellen, mert nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját.

Az alig félórás látogatás során a küldöttség lefényképezte a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. Közölték, hogy az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz.

„2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – idézte a községháza közleménye Bíró László polgármestert. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága.

„Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyaláson be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatára nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette.








EZT OLVASTA MÁR?

X