A nagycsaládosokat támogatná a képviselő


-A A+

Három új törvénykezdeményezést nyújt be ebben a parlamenti ülésszakban Szabó Ödön – az RMDSZ  Bihar megyei parlamenti képviselője ezt csütörtökön, Nagyváradon jelentette be.

Szabó Ödön elmondta: ismét benyújtja a tavaly elvetett, a közszolgáltatások áfájának csökkentéséről szóló tervezetét. Ezt korábban elutasították ugyan, azonban a kormány részben átvette az ötletet –de nem az eredeti elképzelés szerint. Az ivóvíz áfáját ugyanis 9 százalékra csökkentették idéntől, miközben a csatornadíj áfája 20 százalék lett. „Tehát a lakásodba befolyó víz áfája kisebb, mint a kifolyóé” – magyarázta a képviselő. A kezdeményezésre egyébként az RDMSZ tavalyi kongresszusán is rábólintottak.

A nagycsaládosokat támogatná egy másik törvénykezdeményezéssel, mely szerint a család különféle kedvezményeket kaphatna a harmadik gyermek részére. Így például a harmadik gyermeknek nem kellene színház-, könyvtár-, stb. bérletet váltania, és ingyenesen használhatná a közszállítási járműveket is.

Szabó Ödön törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében is, hogy a gyermeknevelési szabadságon lévő nők fizetésük 85 százaléka mellett teljes értékű nyugdíjpontot kapjanak ennek idejére – függetlenül attól, hogy mennyi az anya alapjövedelme. Az édesanyák jelenleg fél nyugdíjpontot kapnak a gyermeknevelési szabadság idején.

A családokat támogatna a roncsautó-programhoz hasonló, mosógépek és esetleg hűtőszekrények cseréjét megkönnyítő program, melynek keretében a használt háztartási gépeket cserélhetnék ki kedvezményesen. A Bihar megyei képviselő eddigi tevékenysége alatt egyébként 21 törvénytervezetet nyújtott be, ezekből 9-et már közzétettek, négy kihirdetés előtt áll, háromról pedig kedvező jelentések készültek.








EZT OLVASTA MÁR?

X