Háromszéken veszélybe került az otthoni beteggondozás


-A A+

A munkaügyi minisztérium visszautasította a Diakónia Keresztény Alapítvány és a Caritas háromszéki szervezeteinek állami részfinanszírozásról szóló pályázatát, emiatt veszélybe került a két civil szervezet által végzett otthoni beteggondozói szolgáltatás. A 950 háromszéki beteg ápolását végző Diakónia azért nem kapta meg az állami támogatást, mert a szaktárca hiányolt egy olyan dokumentumot, amit törvény szerint nem is kellett csatolni a pályázati iratcsomóhoz.

A háromszéki civil szervezet később elküldte a kért dokumentumot és megfellebbezte a pályázata visszautasításáról szóló döntést, de a munkaügyi minisztérium ezeket nem vette figyelembe. A több mint 600 beteg otthoni ápolását végző háromszéki Caritas pedig azért nem kapta meg az állami részfinanszírozást, mert nem találták rendben az egyik székházuk telekkönyvét.

A háromszéki civil szervezetek által végzett otthoni betegápolási szolgáltatást a megyei és helyi önkormányzatok is támogatják, de azok csak később fizetik be részüket, magyarázta a sajtónak Tóth Anna. A Diakónia háromszéki programigazgatója szerint tavaly mintegy 330 ezer lejnyi állami támogatást kaptak, ez az otthongondozási programjuk költségeinek egyharmadát jelenti. Idén ennek hiányában kénytelenek csökkenteni alkalmazottaik bérét és nem tudnak ebédjegyeket sem biztosítani számukra.

A háromszéki civil szervezetek a februári második pályázati fordulóban ismét benyújtják finanszírozási igénylésüket a munkaügyi minisztériumhoz, abban bíznak, sikerül támogatást szerezniük. Egyébként ennek érdekében a Diakónia Keresztény Alapítvány kockázatot is vállalt, ugyanis az általa működtetett, fogyatékkal élők nappali központja 73 ezer lejnyi állami támogatást nyert, de az erről szóló szerződést nem írták alá, mert nem pályázhat ismét az a szervezet, amelynek már van érvényes támogatási szerződése. Februárban ismét leadják az otthoni betegápolásról és a fogyatékkal élők nappali központjának támogatásáról szóló pályázatukat, abban bíznak: mindkettő nyertes lesz.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X