Alkotmányos a dohányzást szigorító törvény, hamarosan a bárokban sem lehet cigarettázni


-A A+

Elutasította szerdán az alkotmánybíróság annak a 33 szenátornak az óvását, akik szerint ütközik az alaptörvénnyel a dohányzást a zárt nyilvános helyekről is kitiltó törvény. A jogszabály tehát a Hivatalos Közlönyben történő közzétételét követő 45 napon belül életbe lép.

A Mediafax információi szerint az alkotmánybírák ellenszavazat nélkül utasították el a fellebbezést. A törvényt Klaus Johannis államfőnek is ki kell hirdetnie. Korábban az államfő üdvözölte a dohányzást korlátozó, két éve halogatott jogszabály elfogadását, és közölte, hogy nem fog kihirdetésével késlekedni. A törvény életbe lépését eddig az alkotmányossági óvás késleltette.

Mint megírtuk, az óvás beterjesztői azzal érveltek, nem a dohányzás korlátozását, hanem a "zárt közterület" fogalom meghatározását kifogásolják, ami szerintük a törvény hatályát a magánszférára is kiterjeszti. A jogszabály tulajdonformától függetlenül minden "közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre" kiterjeszti a dohányzás tilalmát.

Az óváshoz aláírásokat gyűjtő Daniel Fenechiu nemzeti-demokrata szenátor szerint ez a meghatározás bármire, "akár a lakásokra" is vonatkozhat, és ilyenként sérti a magánélethez való jogot.

A hamarosan életbe lépő jogszabály szerint a dohányzásra kijelölt helyek felszámolásával teljesen száműzik a cigarettafüstöt a közintézményekből, szórakozóhelyekről, bárokból, kocsmákból, kávézókból. A tiltás az elektromos cigarettákra is kiterjed. A törvény értelmében a játszótereken is tilos a dohányzás. Az új jogszabály előírásainak be nem tartását 5 000-től 15 000 lejig terjedő pénzbírsággal büntetik, amennyiben intézményekről, és 100-500 lejre, amennyiben magánszemélyekről van szó. 

Egy másik aláíró, Laurentiu Mihai független honatya a törvényben szereplő kivételeket kifogásolta: szerinte a "dohányosok közti egyenlőséget" és a diszkrimináció alkotmányos tilalmát sérti az, hogy a repülőterek és a büntetés-végrehajtó intézetek elkülönített légtereiben a törvény lehetővé teszi a dohányzást.

Az alkotmánybíróság elnöke, Augustin Zegrean a testület döntését megelőzően szerdán úgy nyilatkozott, hogy a zárt nyilvános helyek megnevezés nem vonatkozik a magánlakásokra, ugyanakkor az alkotmányban nem szerepel a dohányzáshoz való jog. Hozzátette, a törvény életbe lépését követően lemond a dohányzásról. 

A dohányzás betiltásáról szóló tervezet 2011 óta szerepelt a parlament napirendjén, de csak azt követően vették elő, és gyorsult fel az elfogadása, hogy október végén egy tűzijáték beltéri használata több mint hatvan áldozatot követelő tűzvészt okozott egy bukaresti szórakozóhelyen.

A vendéglátóhelyekkel szemben eddig engedékeny volt a törvény: jelenleg csak a száz négyzetméternél nagyobb szórakozóhelyek tulajdonosai kötelesek külön dohányzó és nem dohányzó helyet kialakítani. A száz négyzetméternél kisebb kávézók, bárok működtetőinek lehetőségük van választani, hogy az egész létesítményt dohányzónak vagy nem dohányzónak nyilvánítják. Sok tulajdonos attól tartott, hogy vendégeket veszít, ha megtiltja a dohányzást, ezért a legtöbb helyen lehetett dohányozni.

Jelenleg az Európai Unió 28 tagországából 17-ben teljes mértékben tilos a dohányzás a zárt nyilvános helyeken, a munkahelyen, a tömegközlekedési eszközökön. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X