Aggasztóan terjed a drogfogyasztás Temes megyében


-A A+

Közel kétszáz személynek volt szüksége múlt évben kórházi kezelésre drogfogyasztás miatt Temes megyében – közölték a megyei hatóságok. A beutaltak között -10 éves gyerek is volt.

A drogfogyasztás miatt kezelt személyek száma a megyében egy év alatt szinte megduplázódott. A 2014-es 105 személy kezelése után 2015-ben 187 személy szorult kórházi kezelésre különböző kábítószerek használata miatt.

Mihaela Tomiţă, a megyei drogfogyasztás-megelőző központ vezetője pénteken egy sajtótájékoztatón mondta el: a kábítószer fogyasztás kezdése átlagosan 14-16 éves korra tehető, vagyis nem ritka, hogy már ennél fiatalabbak is kipróbálják azt. Tavaly például volt rá eset, hogy kilenc és tíz éves gyereket is kórházba kellett szállítani emiatt. A legsúlyosabb az, hogy az etnobotanikus szerek fogyasztása miatt tavaly volt pár haláleset is Temes megyében – mondta a központ igazgatója. 








EZT OLVASTA MÁR?

X