Tehéntúró terjesztette az Argeș megyei kisbabák halálát okozó baktériumot
FRISSÍTVE: A Lactate Brădet nevű tejfeldolgozó cég egyik termékében találták meg az élelmiszerbiztonsági hatóságok azt az E.coli baktériumtörzset, amely több tucat kisgyerek megbetegedését és háromnak a halálát okozta az elmúlt napokban Argeș megyében.
Ezt hétfő este jelentette be Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter. Tájékoztatása szerint a baktériumokat a Curtea de Argeș-i cég által készített tehéntúró terjesztette. A fertőzött termékből 25 kilogramm került forgalomba, de már nem található meg a kereskedelemben – idézte a minisztert a Mediafax.
Irimescu elmondta, a Lactate Brădetnél nagyon szigorú intézkedéseket vezettek be az élelmiszerbiztonsági hatóságok: a túrót készítő részleget bezárták és fertőtlenítik, orvosi ellenőrzés alá vetik a személyzetet, ellenőrzik a tej minőségét azoknál a farmoknál, ahonnan a cég a nyersanyagot kapja, és mintát vettek a gyártásnál használt vízből is.
Jelenleg a bukaresti Marie Curie Gyerekkórházban öt kisbabát ápolnak úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával, amit az E.coli egyik törzse okozott. Egyikük állapota válságos, az intenzív osztályon kezelik. Argeș megyében 42 kisbaba került kórházba véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzéssel. Hárman meghaltak közülük.
- 33191 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33193 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33196 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni