Tami és Matyi magyarul tanul. És a te gyermeked?


-A A+

Az anyanyelven történő szakoktatás kiépítése jelentheti az egyik megoldást ahhoz, hogy egyre több diák tanuljon magyarul Romániában - derült ki csütörtökön az RMDSZ beiskolázási kampányának beharangozó sajtótájékoztatóján Kolozsváron. A Minden magyar gyermek számít akció - amelynek az imázskampányon kívül a több hónapig tartó tájékoztatás is része - célja, hogy kilencezer fölött tartsák a magyarul tanuló előkészítő osztályosok számát, illetve hogy elérjék a tízezret - hangzott el.

A csütörtökön startoló imázskampány részeként öt pontba sűrítették azokat az alapinformációkat, amelyek előítéleteket rombolnak:

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, a 2012-ben indított, az anyanyelven történő oktatás előnyeit hangsúlyozó kampány túlnőtt a szövetség keretein, hiszen évek óta bekapcsolódtak a tájékoztatásba az egyházak, civil, szakmai szervezetek, pedagógusok is. Az összefogásnak köszönhető, hogy minden évben hetekig, hónapokig nyújtanak információkat szülőknek, diákoknak arról, miért fontos anyanyelven tanulni.

Ami az RMDSZ idei oktatáspolitikai célkitűzéseit illeti, az ügyvezető elnök elmondta, hármas célt tűztek ki maguk elé: az anyanyelvi oktatás erősítését, a diákok tehermentesítését, a gyermekközpontú oktatás kialakítását. "A gyermekközpontú oktatás fontos része, hogy az oktatási minisztérium végre biztosítsa a kisebbségek számára a román nyelv speciális módszertan alapján történő oktatását. Jelenleg csak négy évig tanulják nem anyanyelvi szinten a román nyelvet a magyar gyermekek, utána, amikor még a nyelvet sem beszélik rendesen, ugyanabba a rendszerbe csöppennek bele, mint a román anyanyelvűek" - mondta Kovács Péter.

A legtöbb diák a középiskolában morzsolódik le

Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási ügyekét felelős ügyvezető alelnöke csütörtökön elmondta, fontos cél, hogy az előkészítő osztályosok számát 9 ezer fölött tartsák, és lehetőleg elérjék a 10 ezret. Kiemelte, voltak évek, amikor az óvódások, előkészítősök száma nagyon megcsappant, ám az utóbbi időben arányaiban növekedés tapasztalható. "Ez az arány lassan növekedett a kilencvenes évek eleje óta, valamikor 5-6 évvel ezelőtt viszont megtorpant, ám az utóbbi években enyhén növekedni kezdett, amit mi a beiskolázási kampány javára is írunk" - magyarázta Magyari Tivadar.

Hozzátette, az elmúlt években a szakértők tanácsára az óvodásokat és az előkészítősöket célozta meg leginkább a szövetség, de továbbra is figyelnek az ötödik osztályosokra, ahol már tapasztalható némi lemorzsolódás.

Az erős nyelvváltás a középiskolába történő beíratásoknál tapasztalható, Kolozs megyében például voltak évek, amikor 4-5 osztályt is veszített a magyar nyelvű oktatás. Az oktatási szakember hozzátette, ez a veszteség például Kolozs megyében az utóbbi években mérséklődött a magyar nyelvű szakoktatás erősödésével.

Magyari tájékoztatása szerint Maros megyében szintén veszít (2-3 osztályt) a középiskolai váltással a kisebbségi oktatás. Emlékeztetett, hogy az anyanyelven történő szakoktatás kiépítésével a veszteség mérsékelhető, azzal együtt, hogy a demográfiai csökkenés a magyarokat is sújtja.

Kovács Péter ezen a ponton emlékeztetett, hogy Kolozs megyében pár évvel ezelőtt még 17-en tanultak anyanyelvükön a szakoktatásban, a magyar diákok tetemes hányada románul tanult szakmát. "Most egy-két éve ez a tendencia megváltozott, mert több osztály indult. Több településen, például Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában is kiépülőben a szakoktatás, felismerték ennek a fontosságát, ez is nagyban hozzájárul, hogy a román szakiskolákból visszahozzák a gyermekeket a magyar oktatásba" - mondta az ügyvezető elnök.

Magyari Tivadar azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy a romániai magyarság majdnem 90 százaléka magyarul iskoláztatja a gyermekét, ami jó aránynak mondható a környező országok kisebbségéhez képest. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem lehetne még jobb az arány, ezért nyár végén - amennyiben szükséges - ráerősítenek a tájékoztató kampányra a nyolcadik osztályt befejező magyar diákok és szüleik körében. 








EZT OLVASTA MÁR?

X