Hivatalos: nem a Lactate Brădet tejterméke okozta a kisbabák halálát


-A A+

Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter korábbi bejelentésével ellentétben nem a Lactate Brădet nevű cég terméke terjesztette a három Argeș megyei kisbaba halálát és több tucatnak a megbetegedését okozó E.coli baktériumtörzset.

Ezt Adrian Ionel, a bukaresti Cantacuzino Intézet vezetője nyilatkozta szerdán a news.ro hírügynökségnek. Tájékoztatása szerint az intézet laboratóriumi vizsgálatai kiderítették: az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómát nem az az E.coli baktériumtörzs okozta a gyerekeknek, mint amit a Lactate Brădet tehéntúrójában kimutattak. Így az Argeş megyei cég nem okolható a kisbabák haláláért és megbetegedéséért.

Mint ismert, Achim Irimescu már korábban magyarázkodásra kényszerült, amiért nyilatkozatában összefüggésbe hozta a tejfeldolgozó üzem tehéntúróját a kisbabák halálával. A Lactat Brădet tulajdonosa a tárcavezető kijelentése után néhány nappal könnyes szemmel tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, hogy cége gyakorlatilag csődbe jutott, már senki nem hajlandó forgalmazni a termékeit.








EZT OLVASTA MÁR?

X