Megalázott magyar lány ügye: egyik fél sem jelent meg a diszkriminációellenes tanácsnál
Nem jelentek meg a felek a kolozsvári gyermekkórházban megalázott olaszteleki lány ügyének meghallgatásán csütörtökön - tájékoztatta a Maszolt az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba.
Mint arról már beszámoltunk, a Kolozsvári Sürgősségi Gyerekkórházban történt incidens miatt az RMDSZ panaszt emelt a diszkriminációellenes testületnél a szülők felhatalmazása alapján.
Asztalos Csaba elmondta, az RMDSZ írásban megküldött álláspontjában kifejtette, az olaszteleki kislány diszkrimináció áldozata, jogai súlyosan sérültek, amikor nem megfelelő nyelvtudása miatt megalázóan bántak vele és családjával a gyermekgyógyászaton. A szövetség álláspontja itt olvasható.
Asztalos tájékoztatása szerint a kórház - amely szintén írásban fejtette ki álláspontját - fenntartja, nem történt hátrányos megkülönböztetés az olaszteleki kislánnyal és családjával szemben, ellenben belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, történt-e valamilyen kihágás.
Asztalos hozzátette: a CNCD nem csak az orvos, hanem a kórház felelősségét is vizsgálja. Rámutatott: korábban tárgyalt már a tanács arról, hogy a romániai egészségügyi szolgáltatásokban milyen mértékben biztosítják az anyanyelvi tájékoztatást. Elmondta, az állam nem rendelkezik adatbázissal arról, hogy hány orvos ismeri a kisebbségek nyelvét, és ebből a szempontból Románia nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit - magyarázta Asztalos Csaba.
A parlament ellenőrzése alatt álló diszkriminációellenes tanács bírságot szabhat ki, amennyiben megállapítja, hogy ebben az esetben hátrányos megkülönböztetés történt.
A CNCD elnöke elmondta, 2-3 héten belül várható döntés az ügyben.
- Megalázott magyar lány: csütörtökön ülésezik a CNCD
Társadalom - Jövő héten tárgyalja a diszkriminációellenes tanács a megalázott magyar lány ügyét
Társadalom - Hippokratész házőrzője: védőháló a magyar betegek megsegítésére
Társadalom - A magyar lányt megalázó orvos menesztését kéri László Attila szenátor
Társadalom - A parlamentben interpelláltak a megalázott magyar lány ügyében
Belföld - Bónis: szabályozni kell az anyanyelvhasználatot az egészségügyben
Belföld - Kelemen Hunor: nem válhat megszokássá a magyar emberek megalázása
Belföld - Többnyelvű cédulák várták munkahelyén a magyar lány megalázó kolozsvári orvost
Társadalom - Megszólalt a kolozsvári gyerekkórház a megalázott magyar lány ügyében
Társadalom - A román sajtó is foglalkozik a Kolozsváron megalázott magyar lány ügyével
Társadalom - A diszkriminációellenes tanácshoz kerül a megalázott magyar lány ügye
Társadalom - Kórházbotrány: nem hagyják annyiban a megalázott magyar lány ügyét
Társadalom - Megaláztak egy olaszteleki magyar lányt az egyik kolozsvári gyermekkórházban
Társadalom
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni