Bihar megyei MPP: elherdálja Magyarország nagylelkű támogatását a PKE


-A A+

Aggodalommal tölti el a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezetét a nagyváradi Partiumi Keresztényi Egyetem helyzete. Hétvégi közleményük szerint a PKE inkompetens vezetői elherdálják Magyarország nagylelkű támogatását.

Az MPP azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy a nagyváradi felsőoktatási intézmény súlyos anyagi válsággal küszködik, és „túlélési tervet” kellett benyújtania a magyarországi finanszírozást kezelő Sapientia Alapítványnak. Ennek megfelelően összevonnak karokat és csökkentik a szakok számát.

Az MPP szerint a partiumi magyarság egyik legfontosabb önálló intézménye roskadozik az inkompetencia alatt. „Ha a legfelsőbb döntéshozók (…) komolyan vették volna jogkörüket, és nem ingaóraként Brüsszel és Nagyvárad között repkedtek volna, egyértelművé vált volna sokkal hamarabb számukra, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemnek nem sportbálra, hanem komoly átvilágításra és reformra van szüksége” – írják.

Az MMP attól tart, hogy a PKE az elődje, a Sulyok István Református Főiskola sorsára jut, amelynek diákjai a 90-es években „a szakmaiatlan és felelőtlen döntéseknek köszönhetően” kényszermegoldásként Magyarországra vagy más egyetemekre kényszerültek. Felidézik, hogy ugyanez a helyzet megismétlődött az óvó- és tanítóképző szakon.

„Jelen pillanatban az egyetem harmadik, talán legsúlyosabb válságát okozza ugyanaz a felelőtlen vezetés, és herdálja el az anyaország nagylelkű támogatását, mellyel azt kívánják szolgálni, hogy minőségi képzést szülőföldjükön kapjanak gyermekeink” – állapítja meg az MPP, amely felkér „minden felelős tisztségviselőt, az álljon a napra, akinek nincs vaj a fején”.








EZT OLVASTA MÁR?

X