Március 15: több ezren ünnepeltek Sepsiszentgyörgy új főterén


-A A+

A magyar nemzet összetartozásáról, Székelyföld autonómiaigényéről és élni akarásáról beszéltek kedden a Sepsiszentgyörgy új főterén rendezett március 15-i ünnepség szónokai.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármestere arról beszélt: a székelység nem hagyhatja magát megfélemlíteni, ragaszkodnia kell szülőföldjéhez, az 1918-ban megígért autonómiához. „Tapasztalhattuk a román állam kisebbségpolitikáját: eladták a szászokat, svábokat és a zsidókat és arra számítottak, hogy mi majd elmegyünk magunktól. De minden gáncsoskodásuk ellenére itt vagyunk és az elmúlt tíz évben elkezdtünk újra jövőt tervezni és építeni magunknak: ezért próbálnak ismét szétverni minket" - vélekedett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa. Kifejtette: nem megoldás az elvándorlás, Székelyföld feladása, ehelyett maradásra, munkára és minél több gyermek vállalására biztatta honfitársait.

Sepsiszentgyörgyön először ünnepelték március 15-ét a város újonnan kialakított főterén. A hideg, szeles időben több ezer ember véget hosszú tapssal fejezte ki ragaszkodását a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által felügyelet alá helyezett polgármesterhez. Antal Árpád polgármestert azzal gyanúsítja a DNA, hogy eredeti rendeltetésétől eltérő célra használt fel egy olyan bankhitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. A jogi eljárás miatt megkérdőjeleződött, hogy a politikus indulhat-e a június 5-i polgármester-választáson.

Íjgyártó: Magyarország minden fórumon támogatni fogja a székelyeket

1848-49 a magyar nemzet közös hősiességének, helytállásának és összetartozásának emlékezete - mutatott rá Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, köszönetet mondva azoknak a háromszékieknek, akik "a nehézségektől sem visszariadva" ápolják és továbbadják a nemzet szabadságszeretetét. A magyar kormány mindenkor és minden lehetséges fórumon támogatja és támogatni fogja törekvéseiket - tette hozzá. Az államtitkár Európa 1848-as forradalmi "vulkánkitörését" az emberi szabadságjogokért folytatott küzdelem kiemelkedő fejezetének nevezte. Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához, véleménye miatt senki sem szenvedhet zaklatást - ajánlotta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának néhány cikkelyét a székelyföldi város főterén azok figyelmébe, akik kétségbe vonják e közösség identitását, korlátozni szeretnék jogait.

„1848 örököseiként olyan Európában akarunk élni, amelyben ápolhatjuk és továbbadhatjuk nemzeti identitásunkat, jogosan visszakapott nemzeti intézményeinket, ahol nemzeti szimbólumainkat minden korlátozás nélkül használhatjuk, ahol nem kell félnünk nemzeti imádságunk éneklése közben, ahol választott elöljáróink energiájukat közösségeink és szülőföldünk fejlesztésére és kormányzására, és nem becsületük és jó hírük védelmezésére kell fordítsák" - hangsúlyozta az államtitkár a székelyföldi önkormányzati vezetők ellen indult eljárásokra utalva.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X