Hoppon maradt több tucatnyi határon túli magyar kutató


-A A+

A magyarországi Edutus Főiskola keretében működő Collegium Talentum tehetségtámogató program 2011 és 2015 között a legrátermettebb 152 határon túli magyar fiatal kutatót, doktoranduszt segítette szakmai előrehaladásában ösztöndíj, személyes tutori támogatás és hétvégi képzések, közösségépítő programok révén. Csütörtökön azonban hivatalosan is bejelentették: finanszírozási gondok miatt felfüggesztik a Collegium Talentum működését.

A támogatás folyósításának lassúsága miatt már 2015-ben is voltak nehézségek, és 2016 tavaszára – az állami támogatással kapcsolatos egyértelmű állásfoglalás hiányában – a működés teljesen bizonytalanná vált. „A 2016-ra tervezett támogatások és programok ezért addig nem kerülnek meghirdetésre, és az újabb kollégisták felvételi pályázatának megszokott időben való közzététele is halasztásra kerül, amíg a Collegium Talentum vezetősége nem talál megfelelő, biztonsággal tervezhető finanszírozási háttérrel bíró megoldást” – olvasható Kandikó József elnök tájékoztatásában a Collegium Talentum honlapján.

A kollégistáknak, akik március 18-i határidővel már beküldték erre a félévre szóló munkatervüket, és várták a tudnivalókat az év első hétvégi képzésével kapcsolatban, néhány órával a hivatalos nyilatkozatot megelőzően adott e-mailes magyarázatot a hallgatásra Bertáné Varga Judit oktatási igazgató. Mind az oktatásvezető, mind a Collegium Talentum elnöke kiemeli: a rendszerbe felvett kutatókból kiváló eredményeket elért és összeforrott fiatal értelmiségi hálózat jött létre a Kárpát-medencében, fontos szakmai és emberi kapcsolatok alakultak ki.

Havi 72 ezer forint

Az elmúlt három évben 78 kutató került be a rendszerbe Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről összesen. Az ösztöndíjasok személyes tutort választhattak, hogy vele kidolgozzák féléves munkatervüket, és tőle a megvalósításban folyamatosan szakmai segítséget kapjanak, illetve minden félévben két kötelező hévégi képzést is szerveztek Tatabányán vagy Budapesten, ahol előadásokat hallgathattak a támogatottak és kulturális programokon vehettek részt.

Itt vehették át két részletben az ösztöndíjukat is, amely tanévenként tíz hónapra havi 72 ezer forint. Ezen felül anyagi támogatást biztosítottak esetenként egy-egy külföldi konferencián való részvételre, és visszafizették azon nyelvvizsgák árát is, amelyeket a Collegium Talentum kért (tanévenként egy szint előrelépés volt kötelező).

Most aggódva kérdezik azok a kollégisták, akik nemrég tettek nyelvvizsgát: ki fogja visszafizetni az egyáltalán nem jelentéktelen összeget? Egyesek drága külföldi konferenciákra jelentkeztek be, miután ígéretet kaptak a Collegium Talentumtól anyagi támogatásra. Most választhatnak, hogy saját költségen is vállalják-e a szakmailag fontos részvételt, és reménykednek a kárpótlásban, vagy lemondanak a konferenciaszereplésről. Nem általános jelenség, hogy a rendszerbe bekerült magiszteri hallgatók vagy doktoranduszok ne csak tanulói státusszal rendelkezzenek, hanem egyidőben fizetett alkalmazottak is volnának, ez is nehezíti helyzetüket.

Kártérítésben reménykednek

Így a szakmai előrehaladás érdekében természetesen megpróbálnak mindenféle ösztöndíjra pályázni – kollégistaként viszont nem próbálkoztak, ugyanis annak, aki egyéb magyarországi vagy uniós ösztöndíjat fogad el, le kell mondania a Collegium Talentum ösztöndíjáról. Aki erre a félévre is inkább az utóbbit választotta (a kollégisták túlnyomó többsége), számos más pályázati határidőt lekésett, és most hoppon maradt.

A kollégisták még reménykednek legalább minimális kártérítésben és egy utolsó szervezett találkozásban, de egyelőre semmire nincs ígéret. „Amennyiben a működés finanszírozási körülményei megnyugtató és hosszabb távra tervezhető módon rendeződnek, a meglévő és fenntartott kommunikációs csatornáinkon keresztül tájékoztatni fogjuk az érintetteket, az érdeklődőket és a nagyközönséget, továbbá az értékes szakmai hálózat fenntartása érdekében működtetni fogjuk a Collegium Talentum Alumni programot” – zárja sorait Kandikó József elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X