Az egyház csak tulajdonosként tárgyalna a kormánnyal a Batthyáneum restaurálásáról


-A A+

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye csak a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár jogos tulajdonosaként hajlandó együttműködni a kormánnyal az ingatlan restaurálása, illetve az értékes gyűjtemény digitalizálása tárgyában - írta szerdán a Krónika.

Az újságnak Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök nyilatkozott azt követően, hogy Vlad Alexandrescu kulturális miniszter hétfőn közölte, legutóbbi gyulafehérvári látogatása alkalmával felajánlotta Jakubinyi György római katolikus érseknek, próbáljanak peren kívüli megegyezésre jutni a könyvtárat befogadó, leromlott állapotba került műemléképület sorsát illetően, hogy megkezdhessék a felújítását európai uniós források igénybevételével.

Az általános helynök kifejtette, az érsek a miniszternek is a tudomására hozta gyulafehérvári látogatása alkalmából, hogy az egyház csak tulajdonosként hajlandó együttműködni. Potyó szerint a miniszter javasolta, hogy az egyház és a kulturális minisztérium képviselői közös tulajdonban állapodjanak meg, és így pályázzanak. A miniszter azzal indokolta javaslatát, hogy nem lehet beruházásokat végezni, míg az épület per tárgyát képezi.

Az általános helynök rámutatott: Jakubinyi György érsek jelezte, hogy egyelőre kitartanak álláspontjuk mellett, miszerint az egyház a tulajdonos, és adják vissza neki a könyvtárat. "Akkor mint tulajdonosok természetesen tárgyalunk, akár a megőrzést, akár a felügyeletet, felhasználást, digitalizálást és sok más egyebet illetően (.), de adják vissza úgy, ahogy elvették, a katolikus egyház tulajdonába" - idézte fel a találkozót Potyó Ferenc.

Az általános helynök hangsúlyozta, hogy a miniszter csak szóban vetette fel a peren kívüli megegyezés lehetőségét, erről nem kaptak hivatalos írásos megkeresést.

A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magába foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A Batthyány Ignác püspök által a római katolikus egyházra és Erdélyre hagyott könyvtárat 1947-ben államosították, a román állam előbb halogatta, majd elutasította a visszaszolgáltatást, ezért fordult bírósághoz az egyház.








EZT OLVASTA MÁR?

X