Marosvásárhelyen megmentenék a volt fotópapírgyár épületét


-A A+

Tizenhárom éve, 2003-ban zárta be kapuit Marosvásárhelyen az Azomureș vegyikombináthoz tartozó fotópapígyár, amely 600 embert foglalkoztatott, és amelyre a modern, digitális fotótechnika térhódításával már nem volt szükség. Az épületegyüttesre, annak újrahasznosítására szeretné felkelteni az érdeklődést az a június 9-re tervezett kulturális rendezvénysorozat, amelynek tervét csütörtökön ismertették a szervezők.

Az Azomureș évek óta támogatója a Segesváron 1993-tól rendszeresen megrendezett zenei fesztiválnak, a Segesvári Zenei Akadémiának, ahol romániai, illetve külföldi zenészek, előadóművészek és egyetemi hallgatók lépnek fel, mesterkurzusokat tartanak, tapasztalatot cserélnek, előadásokat hallgatnak. A fesztivál ötletgazdája és szervezője a Cultura Viva Egyesület, amely most Marosvásárhelyen szervez egy olyan egynapos fesztivált, ahová jelentős, nemzetközi hírű előadókat hívott meg. A szimfonikus hangverseny mellett fotókiállítást és képzőművészeti tárlatot is szerveznek. Erre a célra napokkal ezelőtt elkezdték a volt gyár egyik csarnokának a rendbetételét, takarítását, festését.

Ovidiu Maior, a vegyikombinát sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, csak minimális befektetést végeznek, kitakarítják az ezer négyzetméteres ipari csarnokot, korlátokkal látják el annak emeleti részét, kifestenek, illetve az épület előtti zöldövezetet is megtisztítják, rendbeteszik. A munkálatok összköltsége várhatóan 15 ezer euró lesz. „A célunk az, hogy ezzel az eseménnyel, valamint a média segítségével felkeltsük az érdeklődést, itt áll egy hatalmas építmény, amelyben ipari, gazdasági, vagy kulturális tevékenységeket lehetne folytatni” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az épületegyüttes lebontása sokkal többe kerülne, mint amennyi a terület értéke, ezért inkább a felújítása, átrendezése, rendeltetésének megváltoztatása járhatna haszonnal.

A fotóérzékeny anyagokat gyártó ipari létesítményt japán szakemberek irányításával építették 1974-ben, és ahogy Maior mondta, „egy egész örökkévalóságra tervezték”, nem számítva arra, hogy harminc év múlva már nem lesz szükség rá. A Maros jobb partján, az Egyesülés lakónegyed szélén álló gyár, annak kimagasló emblematikus épületével, hatalmas irodaházával, ezer négyzetméter alapfelületű csarnokaival, vastag falaival jelenleg üresen és elhagyatottan áll, csupán a kapus őrködik, a sajtó képviselőit is csak külön jóváhagyással, kísérettel, a személyi igazolványok átvételével engedte be.








EZT OLVASTA MÁR?

X